Nos, igen. Egy év elmúlt (sőt kicsit több is). Egy komment ébresztett rá, hogy mi volt a célja amikor annak idején blogírásba fogtam. Életem egy darabkáját szerettem volna közhírré tétetni, amely más hasonló cipőben járó embernek is adhat valamit. Tekintve a statisztikákat, nem az év legolvasottabb blogja volt az enyém, de ha már egy embernek adtam valamit, megérte.

Mivel eléggé hosszú idő telt el, gondoltam helyzetjelentek a jelenlegi állapotomról.

Fura visszatekinteni arra az időre, amikor még volt a jó lábam és a jobb (oldali) lábam. Ma úgy gondolom kijelenthetem: van két szuper lábam.

A gyógytornát valamikor decemberben hagytam abba, mert elkezdtem dolgozni és a 8tól 5ig tartó munkaidőt nehezen lehetett összeegyeztetni a szakszerű mozgással. Ez egyébként hiba volt, szóval aki teheti, járja végig a kezelést, mert amikor én abbahagytam, nem tudtam még teljesen kifeszíteni és a guggolással, térdeléssel is problémáim voltak. Minden hétvégén megfogadtam, hogy jövő héten legalább háromszor elvégzem a gyakorlatsort, hagy ne mondjam mi sült (illetve nem sült) ki belőle... Ettől függetlenül elfogadhatónak éreztem a változás eredményét, amin keresztül mentem. Mit nekem ha az elkövetkezendő 60 évben nem guggolok többet. Aztán a májusban kaptam egy bicajt, mert egyre nagyobb vágyat éreztem a kicsit aktívabb mozgás után. Hétvégente tekertünk (nem is keveset 30-40 km) bejártuk Budapest környékén lévő bicajos helyeket. Aztán elkezdtem biciklivel járni a munkába, ami napi szinten 2 x 16-17 km volt hegyen völgyön keresztül. Egész szépen beleszoktam a budapesti forgatagba és már biztonsággal merek A-ból B-be tekerni. Ez azért nagy szám, mert Mosonmagyaróváron mindenki mindenhova bicajjal jár (akárcsak én is, míg ott éltem). Ott nincsenek hatalmas távolságok és az utak is biztonságosabbak. Szóval tipikus vidéki bicajos voltam. (És még mielőtt bárki bármi negatív hangot érezne ebben, szeretném megnyugtatni, nem pejoratív értelemben használtam a kifejezést!!) Aztán amikor a hetes busz mellett tekertem egyik nap az Erzsébet hídon, utána újra kellett magam gondolatban éleszteni, mert totál berezeltem. Persze van felszerelésem (bukó, kesztyű, villogók, meg láthatósági és minden ami kell) de hát a buszvezetőt ez nem hinném hogy érdekli, ő megy, amerre lát, ha úgy van, két centire az embertől.

Elkezdtem tehát bicajozni, megkerestem a bicikliutakat, amik egészen a melóhelyemig visznek és heti háromszor tekertem. Aztán az egyik hétvégén a konyhában leguggoltam egy edényért! LEGUGGOLTAM! és mint akinek csak később esik le a tantusz, felkiáltottam aztán újra és újra gyakoroltam frissen észlelt szuperképességem! :) Kis dolgok, de hogy mennyit számítanak, az elmondhatatlan.

Idén szeptemberben mentem ki először futni a Szigetre a műtét óta. Nekiveselkedtem és 2 megállással 60 perc alatt, de legyőztem az óriást. Nem volt egyszerű, mert a műtét után felszedett pluszkilók és a sportmentes életem meghozta "gyümölcsét" háj formájában, ami igencsak megnehezíti a futást! :) Még szép!

A bicajt most kicsit leraktam és új szenvedélyem a futás, ami egyre erőteljesebben jelenik meg a hétköznapjaimban. Heti 3 alkalommal mindenképpen, amire nagyon büszke vagyok. Kb. 2-3 hét alatt a Szigetet bevettem és most már gond nélkül futom le a kört kb. 40 perc alatt ami tudom hogy nem egy világbajnoki eredmény, de nekem valahol mégiscsak az. Ráadásul a hídra kiérve sem állok meg, egészen hazáig galoppozom +3 km-t, így összesen 8 km-t legyűrve.

No, de hogy mindezt hogyan bírja a térdem? Egészen jól! Azért mondom hogy "egészen jól", mert azért azt túlzás lenne állítani, hogy semmit nem érzek, de szerintem csak idő kérdése hogy megerősödjön és hozzászokjon a terheléshez.

Az időjárásra kicsit érzékeny vagyok, de hogy milyen frontra, arra még nem sikerült rájönnöm. Majd lehet, hogy megfigyelem magam és néha leadom a drótot Pataki Zitának, de annyira nem vészes a fájdalom, inkább egy kis bizsergésnek érzem.

A csavar helyén pukli van, érzem, hogy van valami oda nem illő a testemben, de nem zavar a dolog. A vágásom nagyon szépen begyógyult, köszönhetően a DoktorÚrnak, nagyanyáim vajákos módszereinek (körömvirágkrém és társai) valamint a Bioptron lámpának.

Lényeg ami lényeg! Teljes értékű életet élhetek ismét, amit egy bő évvel ezelőtt nem mertem volna kijelenteni. Lekopogom, de minden jól alakult és ha bárki megkérdezi tőlem, egyértelműen a műtét mellett teszem le a voksom. Fura módon a fájdalomra már nem emlékszem, csak arra hogy borzalmas volt az első éjszaka, meg utána még jó pár... De tudva azt, hogy most két jó térdem is van újra nekivágnék!