Az már bizonyos, hogy igaz az a népi megfigyelés, miszerint csak azt kapod vissza, ami te is adsz. Ez kiemelten érvényes abban a kultúrkörben, ahol kiszolgáltatott vagy mint egy hal a parton. Nézzük most, hogy kikkel töltöd azt a pár (,esetemben 2 éjszakát, 3) napot, ami életed egyik legemlékezetesebb fejezetének bevezetése.

Együtt élnek itt doktorok, nővérek, betegek, gyógytornászok, takarítók, karbantartók, beteghordók, biztonsági emberek és még ki tudja kifélék-mifélék. Hogy velük jól köjöjj, az első sorban NEKED FONTOS!

A nővérek alapvetően kedvesek. Gondoljuk csak át! Aki arra adja a fejét, hogy havi kevés pénzért embereken segítsen, az ezért annyira nem lehet rossz ember. Ugye? Rossz napja mindenkinek lehet, de egy jó szó nagy segítség minden szorult helyzetben. Jó tanács: Legyél kedves a nővérkékkel, ne ugráltasd őket feleslegesen és illedelmesen köszönj meg nekik mindent (Ahogy Anyukád megtanított arra...) még akkor is, ha ők "csak" a dolgukat végzik. Az hogy kivigyék az ágytáladat, hogy az éjszaka közepén gyógyszert kotorjanak neked, hogy kíméletesen átkötözzenek, nos mindez mondhatni "munkaköri kötelességük", a kedvesség és a jófejség NEM! Ez csak plusz lehet, de ha nem szériafelszerelés az adott nővérnél, akkor neked kell kivívnod (ha akarod). Neked lesz jobb! Mert ha kedves vagy, ők is kedvesek lesznek, ha mosolyogsz, ők is fognak (ha nem is mindjárt de másodszorra, harmadszorra már igen!). A mi szobánkat szerették a nővérek. Mert betartottuk a fentieket. Így a legnagyobb fájdalmak közepette nem csak fájdalomcsillapító pirulát, hanem egy-egy kedves szót is kaptunk, és a szempár ami visszanézett azt üzente: "Kitartás!".

Az ORVOSOK? Nos, igen, ők az igazi istenek, akik lemásztak az Olyposzról és fehér köpenybe bújva megmentik-, átalakítják- és remélhetőleg tényleg jobbá teszik az életünket. Általában csoportosan járnak, imádnak vizitelni, aminek kb semmi értelme, mert azon kívül, hogy megkérdezik "Hogy van?" és elmondják hangosan társaiknak, mi végett rendeltettünk a fehér ágyra, nos ezen kívül csak szikével a kezükben találkozhatsz velük! KIVÉVE! Ha van egy olyan jófej orvosod, mint, amilyen nekem volt.:) Amikor nem jött vizitelni, akkor is benézett és ez nagyon jól esett. Hogy mindez hogyan lehetséges? Nos, a blog bevezető fejezeteiben már írtam arról, hogy mi a kulcs: a BIZALOM.

A kórházban, ahol feküdtem, nagyon ügyeltek a biztonságra és a betegek értékeire. Egy biztonsági őr folyamatosan járkált a folyosón és rendszeresen bekukkantott, hogy ki és mit csinál a szobában és egyébként is... Ahol ilyet nem tapasztalsz, ott fokozottan vigyázz az értékeidre! Telefon, pénz, iratok, de inkább egy szóval: MINDENRE! Apropó pénztárca: Érdemes egy másik tárcába átpakolni és csak a legszükségesebbeket magaddal vinni. Személyi, lakcím- , TB kártya és egy nagyon kevés pénz. A hitel- és bankkártyákat érdemes otthon hagyni... Sose lehet tudni.

No, én már itthon vagyok, illetve nem is itthon, hanem Nagyinál. Elkezdődött a LÁBadozás... hosszúnak ígérkezik, de olyan szuper térdem lesz majd, hogy CSAK NAH! :)

És akkor jöjjön az élménybeszámoló, a tanulságok és a következtetések.

Az első sarkalatos kérdés számomra az volt hogy mit és milyen mennyiségű cuccot vigyek a kórházba. Úgy gondoltam, legyen minél kisebb a pakk, mert hát mégsem wellnesselni megyünk, ahol kisestélyire és macinacira is szükség lesz, hanem KÓÓRHÁZBA! Igyekeztem tehát tartani magam az elsőszámú szabályomhoz: minél kisebb, annál jobb. Bevonulásom előtti estén mindent összekészítettem:

Ami ebből tényleg kellett:

1. fehérnemű (annyi, ahány napot eltöltünk)
2. hálóing/pizsi (No, erre egy picit ráfaragtam. Volt hogy vacogtam, annyira fáztam és az is megesett, hogy egy szál semmiben feküdtem a takaró alatt, mert izzadtam mint egy ló.) A javaslatom hölgyeknek egyértelműen az, hogy legyen náluk egy hosszabb hálóing, ami melegebb. Ezen kívül pedig érdemes a bugyi-trikó kombóra is gondolni, mert amikor az ember lánya épp megsülni készül és még moccanni sem tud... nah, azt így egy kicsit talán könnyebb elviselni. A nadrágos pizsama abszolút kizárva! Nem nagyon tudsz majd ficánkolni és belebújni a gatyóba.
3. minimál tisztálkodószett (mini dolgok, amik DM  - Rossmannban beszerezhetők) tusfürdő (ezt "bevallom férfiasan" nem használtam), fogkrém és kefe (ezt a második nap már használtam és igazi felüdülés volt!!), nedves WC papír (ez irtó fontos! Higgy nekem.... Nem csak ARRA, hanem arra is jó, hogy a testedet végigtöröld vele, amikor még nem tudsz zuhanyozni, de már érzett hogy undorító és csapzott vagy!), WC papír (mert bár egészségügyi intézményben vagyunk, de se szappan se WC papír nincs, ami kicsit elszomorító, de a blog nem azért jött létre, hogy a rendszer ellen lázadjak, hanem hogy segítsek azoknak, akik hasonló cipőben járnak mint én.), "hájdzsin", azaz higienias kéztörlő, ami jó lesz száraz kézmosásra, amikor nem kelhetsz fel.
4. fájdalomcsillapító (ki tudja mennyire szigorúak a nővérkék...)
5. víz szigorúan cuclis üvegben, mert abból úgy is lehet inni, hogy fekszel és nem borul minden a nyakadba
6. mp3 -zenék, meditációs anyagok, bármi, amit szeretsz és nyugtató hatással van rád. Talán ez volt a legkedvesebb barátom a hosszú éjszakák és nappalok alatt!!!
7. MANKÓ! (ha van, amit ismerőstől el tudsz kérni, akkor érdemes előre beszerezni azt, de ha nincs, akkor kapsz majd a kórházban (kapsz= meg kell venned!))
8. kabalaállatka, amit szorongatni lehet, legfőképp az első éjszakán, ami nagyon kemény...
9. evőeszköz

Amit bepakoltam, de akár otthon is maradhatott volna :)

1. köntös (nekem nem kellett, mert meleg volt és a hálóing épp elegendő volt a testem takarására! Esetleg ha valaki télen, vagy hidegebb időben vonul be, no akkor jól jöhet!)
2. jegelő zselé (nem lesz ott se idő se energia ezzel foglalkozni. Ha jegelni akarsz, a nővérkék adnak jeget, de ne várd el, hogy külön foglalkozzanak a te zöld vagy kék bizarr zacsiddal, amit a térdedre akarsz rakni)
3. könyvek, újságok (egyet érdemes vinni, de nem kettő hármat, mert nem leszel ráhangolva valószínűleg az olvasásra)

Ezeket a dolgokat ha viszed, akkor nem fogsz csalódni. Minden lesz nálad, amire feltétlenül szükséged lesz.

Csajok! Egy +1 TIPP: Körmöket nem szabad kifesteni!!! Én megtettem és műtét előtt le kellett mosnom... :( Ugyanis az oxigénhiányos állapot először a köröm elszíneződésén látható. Ha viszont a te körmöd a szivárvány színeiben tündököl, akkor a dokik nem tudják majd megállapítani, hogy épp haldokolsz... :)

No hát túlestem azon amin túl kellett. Még itt vagyok a kórházban, holnap mehetek haza. Tanulságok: fájdalomcsillapító jó ha van nálunk pluszban, kispüss, amit szorongatni lehet, az életmentő! És jó ha nem hosszú pizsamat pakolunk ilyen melegben. Most ennyi, holnap vagy utána részletesebben is beszámolok.

Ígértem, hogy írok még az előzetes vizsgálatokról. Ezt megteszem most, hiszen talán a legjobb kiegészítése ez annak, hogy lélekben is rákészülj a dolgokra és kapj egy viszonylag stabil képet arról, hogy mi fog történni.

Amikor visszamentem ahhoz az orvoshoz, aki már tavaly is a műtétet javasolta, roppant készséges volt és elmagyarázta még egyszer, hogy miért is szükséges mindez. (Ráadásul megértő volt azzal a ténnyel szemben is, hogy az általa javasolt műtétet tavaly lemondtam és helyette intenzív gyógytornába kezdtem.) Az első dolog, ami szerintem nagyon fontos, hogy bízzunk a dokiban. A korábbi orvosok úgy kezeltek, mintha futószalagon érkező húscafat lennék, akinek érzései nincsenek, csak orvosilag ellátandó sérülése. Egyáltalán nem foglalkoztak a lelkemmel és volt, hogy sírva jöttem ki egy fájdalommentes vizsgálatról, mert bizonytalanságba és embertelenségbe ütköztem. Ez az orvos teljesen más volt. Meghallgatott, szakított arra időt, hogy elpanaszoljam neki a dolgaimat (mert néha azért én is panaszkodom). Elmagyarázta, hogy mit fognak velem csinálni és a végén elhangzott a számomra bűvös mondat: Van e bármilyen kérdésem? Ez számomra világrengető volt! VÉGRE VALAKI! Végre valaki akarja hogy kicsit komfortosabban érezzem magam ebben az amúgy irtóra nem komfortos helyzetben.

Kiderült, hogy azért dagad folyamatosan a térdem, mert instabil az a terület, amit ugyan én nem érzek mozgásomban, de az agyam igen és ezáltal folyadékkal igyekszik kitölteni, hogy mindez elmúljon. (Elnézést azoktól, akik nálam ezerszer jobban értenek a témához, hogy ilyen földhözragadt módon fogalmazom eme bonyolult orvosi tényt, de nekem ez jött át, én így magyarázom hogy mi bajom van. Merthogy szerettem volna megérteni...) Azt is megtudtam, hogy a térdemben két csont folyamatosan érintkezik és ezek is folyadéktermelésre ingerlik a környezetet, merthogy szegényeknek nem szabadna érintkezniük. És bár most ezt még nem érzem és fájdalmat nem okoz, de erőteljesen kopnak és finoman szólva rohadnak (az izületi löttytől) az izületeim, tehát 25 év múlva garantáltan térdprotézist kapok, ha ez így marad. Lényeg a lényeg, hogy felfogtam, megértettem és hittem abban, hogy a műtét szükséges és csakis az én javulásomat szolgálja, nem pedig a sebészek perverzióját, hogy bármi van, azt vágni kell!

Halkan megjegyzem egy évvel ezelőtt az a három vagy négy különböző doki nem volt egyáltalán meggyőző. Nekem kellett eldöntenem, hogy MŰTÉT vagy GYÓGYTORNA legyen. De hát kéremszépen! Én nem végeztem orvosit!? Hát honnan a fészkes fenéből tudjam mi a jó! Miért nem mondják ki kerek perec, hogy mi KELL hogy történjen??!! Bevallom ekkor nehezteltem az orvostársadalomra és megfogadta, hogy a gyerekem orvos lesz, csakhogy legyen aki ellát majd ha felnő... és ő mindenhez ért majd... operál, altat, plasztikáz, mandulát néz stb. Naná, hogy szuperdoki lesz és minden bajunkra gyógyír. :) No de viccet félretéve tényleg jó hogy egy évvel később konkrétabb képek kaptam a térdemről és az állapotomról.

Az is megtudtam, hogy milyen műtétem lesz majd, hogy a combomból veszik ki az ínt, amit beépítenek a térdembe. Elmagyarázta a doki, hogy fentről kiveszik, megnégyszerezik és térdhez rögzítik. Ezer és millió videó van fent a youtubon, de egyet sem néztem meg és nem is szándékozom, mert minek? Miért borzasszam el magam? Engem megnyugtat, hogy lesz ott pár fehérköpenyes aki pontosan tudja mit kell majd csinálni én pedig bízom bennük és tudom, hogy jót tesznek velem. Még ha meg is nézném sem tudnék közbeszólni, hogy "Hé doki, azt nem inkább hátulról kéne megfogni és a másik kézről alátolni?" vagy mégis mi? Ráadásul boldogan bódulok majd az ágyon, míg ők dolgoznak rajtam. És hogy ezt honnan veszem? Hát az anesztestől!

Amikor megtudtam korábban, hogy nem altatnak, hanem a gerincemet böködik majd kisebbfajta sokkot kaptam. Van egy aneszteziológus barátunk, aki az egyik nyári hétvégén több dologról is felvilágosított, ami az epidurális érzéstelenítést illeti és aki elküldött egy előzetes konzultációra az aneszteshez a kórházba, ahol műtenek majd.  EZÉRT: JAVASLOM MINDENKINEK, AKI MEGIJED, HOGY MENJEN EL (a műtét előtti két hétben a vizsgálatokkal a kezében (EKG, LABOR, RTG)). Én megtettem, és azóta nem rettegek. Nagyon kedves volt a dokinő, aki felvilágosított arról, miért nem fogok lebénulni. Röviden azért nem, mert nem a gerincvelőbe szúrnak, hanem a folyadékba és egy olyan részen, ahol velőnek nyoma sincs. Még egy szép ábra is lógott a falon ami mindezt demonstrálta, így hát kénytelen voltam elhinni amit mond. Ráadásul  megnyugtatott, hogy nem én vagyok UFO és ez a kérdés mindenkiben felmerül.

Azt is elmondta, hogy a műtét előtt kapok majd két bogyót, ami javítja a kedélyállapotomat, csökkenti a stresszt és ki tudja még mit tesz velem, de nagyon jó lesz nekem, az tuti. Magyarul: be leszek drogozva... :) Már más is mondta, hogy ez jó, mert az időérzék elvész és olyan mintha hipp-hopp megoperáltak volna. Szóval: bódítás, szuri a gerincbe, műtét, aztán HELLÓ VILÁG ÚJRA ITT VAGYOK! A dokinő direkt kiemelte, hogy műtét után amint elkezdem érezni hogy visszatér az élet a lábamba kérjek fájdalomcsillapítot, hogy "a fájdalom elé tudjanak menni, mert bizony ez az a műtét, ahol az Ember összetalálkozik a Fájdalommal." hmm... REMEK.

Nos hát nagyjából ennyi az az előzetes, amit én eddig végigjártam és ami részben megnyugtatott részben pedig tisztánlátást adott. Megjegyzem aki egyéni vállalkozó, az ne felejtse el kiíratni magát a háziorvosával és beküldeni a papírokat, hogy kapjon táppénzt és ne kelljen járulékot fizetnie. Érdemes leülni a könyvelővel, hogy mi is az egésznek a menete, mert én csak most jöttem rá, hogy ez kicsit bonyesz lesz. Külön be kell majd vinni neki a kórházi papírokat is, akkor amikor kijöttem a kórházból. Erre kiváló egy közeli hozzátartozó is, csak legyen aki elintézi.
 Én pl. holnap megyek majd vissza a háziorvoshoz, hogy elkérjem a beteglapom és megtudakoljam tőle, van e még bármi teendőm.

Van egy két dolog amit mindenképp érdemes, illetve kötelező elintézni műtét előtt. Felsorolom azokat, amiket már megcsináltam vagy még rám várnak és később kiegészítem azzal, amit elfelejtettem:

Vizsgálatok:

EKG, LABOR, RTG, majd ezekkel irány az aneszteziológus! Megjegyzem ez nem egy kötelező elem, mint utóbb kiderült. De a következő bejegyzésemben írok kicsit részletesebben a vizsgálatokról és elmondom miért volt baromi jó hogy elmentem!

Elintézni:

elutalni amit el kell (közüzemi számlák, lakbér, biztosítások, járulékok, stb.);

Összekészíteni:

A blog jobbján ficegő fecnin az első szó az LCA.  Ez a titokzatos "hárombetűs" az elülső keresztszalagom becses neve. De hogy hogy kerül képbe a trambulin? Nos ez már kicsit izgibb.

A főnököm gyerekeinek egy hipi-szupi trambulinjuk van a kertben, ami nagy csábítóerővel bírt a céges kertiparti alkalmával. Bemásztunk az egyik kollégámmal, fittyet hányva az oldalán lévő figyelmeztetésre, mely szerint egyszerre csak egy ember használhatja a létesítményt.... és akkor megtörtént. A ritmusból kiestünk, össze vissza ugráltunk, a térdem még megfeszítve, a gumiasztalt pedig korábban érte a lábam mint arra számítottam... a térdem kiugrott, a szalagom elszakadt.

Mivel az első bejegyzésemben megírtam, hogy nem fogok panaszkodni és világfájdalomról beszélni, így a történet itt egy kicsit megszakad. Legyen elég annyi, hogy a (SZIGORÚAN UTÁNA! nevetség, de tényleg csak utána) elfogyasztott házipálinka remekül csillapítja a fájdalmat így csak másnap reggel kellett a balesetire mennem.

Ezek után máig dióhéjban:

1. lófrálás orvosról orvosra, mire a harmadik csinál egy asztalfiók tesztet és megállapítja, hogy: "itt bezony SZAKADÁS van kérem", ekkor már egy hét fekvőgipszen is túlvagyok
2. komoly döntés: MŰTÉT vs. GYÓGYTORNA
3. nyert a gyógytorna, állapot javul, 2012 áprilisban intenzív edzés (futás, görkori, stb), 3 hétre rá felpüffedt láb, szivatások ezerrel....... konkluzió: 1 évig sem volt jó a lábam, mégiscsak nyer a MŰTÉT

És hát kérem most itt tartok.

Sokan mondják, hogy már korábban el kellett volna határoznom magam és kés alá feküdni. Nem értek egyet velük. Nem vagyunk egyformák. Minek jöjjön a szike, ha anélkül is boldogul az ember? Az én esetemben bebizonyosodott, hogy szükség van rá. Nem akarok 25 év múlva térdprotézist. Futni szeretnék és élvezni a mozgást ÖNFELEDTEN. Rohanni akarok majd a gyerekemmel és nagyokat túrázni anélkül, hogy görcsösen figyeljek minden lépésemre.

Most úgy néz ki minderre lesz lehetőségem.

Hamarosan műtenek. Elülső keresztszalag pótlás.

Az utóbbi pár napban szinte totálisan beszippantott a világháló. Keresem az információkat, amiből töltekezhetem, erőt meríthetek és kicsit legyőzhetem a félelmeimet.

Hogy mikre leltem? Nos minden olyanra, amire egyáltalán nem vágytam. Megfogadtam, hogy többet nem keresek, nem kutatok, nem olvasok, de a kisördög csak nem hagyott. Engedtem a kísértésnek és ismét beleolvastam egy elkámpicsorodott, nyöszörgő, halálfájdalmát ígérő bejegyzésbe.

Ááá, dehogy riadtam vissza... Én?

Aztán találtam egy írást (http://drknoll.hu/index.php?page=keresztszalagszakadas-naplo), amit nagy lelkesen olvasni kezdtem és nagyon megtetszett a stílusa. Korrekt volt, humoros és nem riogatni akart, meg önsajnálatot támogatni, hanem útmutatást adni azoknak, akik még a bifór táborba tartoznak.

Szóval megtetszett. És akkor arra gondoltam írok én is. Egyrészt feszültséglevezetésként másrészt pedig tapasztalat és tanácsadás végett. Miért ne?

Hát ma belevágok és meglátjuk mi lesz belőle. Igyekszem majd nem nyöszörögni és másokra frászt hozni, hanem jó kedvvel, pozitívan megélni ezt az egészet, hiszen a gyógyulás útjára léptem.