No, azért ez ennyire nem ment egyszerűen...

Letelt a három hét egészen pontosan 2012.09.18-án, a 26. születésnapomon. Nagyon vártam a napot, hogy végre ráállhassak a jobb lábamra is és kipróbálhassam magam. Előzetes olvasmányok alapján sejtettem, hogy fura lesz. Többen is mondták, hogy nem megy majd ez olyan egyszerűen, de igyekeztem meg sem hallani a pesszimista hozzászólásokat.

Azt már tudtam, hogy másnap gyógytornára kell MENNEM és elhatároztam, hogy nem szaladgálok aznap sokat, hogy másnap majd szakember felügyeletében, a helytelen dolgokat kiküszöbölve kezdjem elsajátítani ismét a járás művészetét. 

Nos szülinapi ajándék gyanánt reggel sokkolt a tény, hogy hiába van megengedve..... a járás talán az a tudomány, amelyhez külön tehetség kell, ami nekem a 3 hét alatt valahol valamikor, valahogyan elveszett... Nem voltam "hepi". Aznap még mankóztam és kicsit úgy tettem, mintha használnám már, de valójában csak imitáltam a "lábletételes járást"... Nagyon vártam a másnapot és a gyógytornát. Nem tudom mire számítottam. Talán arra, hogy ott majd csodát tesznek velem?.... Akkor is vártam.

Szerda reggel már tudtam hogy tudok járni. Valahogy éreztem hogy akkor már menni fog! És: láss csodát! Kikeltem az ágyból és bár először mankóval, de kicsit később már mankó nélkül kezdtem neki... Hihetetlen volt! Annyira örültem, hogy felugrottam volna örömömben. (Csak hát az ugrálás még nem megy!)

Csodálkoztam, mert félelmetes volt, hogy tegnap mennyire béna voltam és már majdnem mély depresszióba estem, hogy nem megy, erre másnap hipp-hopp, egy varázsütésre járok. No, persze nem volt ez olyan tökéletes járás, inkább amolyan kicsit bicegős, kicsit dülöngélő, néha felszisszenős... de járás volt! :)

Közeledett a két óra és ezzel együtt első mankó nélküli "kirándulásom". Drága Párommal kifogtunk egy olyan taxist, aki nem csak hogy a halál torkából menekült meg (többször), de ráadásul több lábműtéte is volt és ha ez még mindig nem elég, akkor műtősfiú és élsportoló is volt egy személyben. Elmondta mennyire borzalmas a műtét.... és hogy az orvosok milyenek.... és hogy a jegelés milyen fontos... és hogy a vérbőség... és hogy egyébként az én térdem már soha az életben nem lesz jó. "Hát kösz b+" gondoltam magamban. Eddig is tudatosan kerültem azokat az embereket, akik jönnek a hülye rémtörténeteikkel, meg azzal, hogy mit hogyan kell csinálni ilyen helyzetben,de ezt nem tudtam kikerülni. Miután kiszálltunk a taxiból egymásra néztünk a Párommal és csak nevettünk. A taxist pedig "elengedtem... vissza az univerzumnak!"

Mielőtt elindultunk volna, felhívtuk a kórházat, hogy melyik bejáraton érdemes bemennünk, ha gyógytornára érkezünk. Hát mondanom sem kell, hogy az "információs csaj" nem tudta. "Menjen a főbejáraton keresztül, ott a biztonsági őr majd megmondja." Itt jött a második (időrendben első) "Kösz b+". Még szerencse, hogy a kórházam (igen, igen az én kórházam... ennyi idő után már megfigyelhető az érzelmi kötődés...), szóval szerencse hogy a kórházam egy olyan labirintus, ahol legalább a bentiek útbaigazítanak. Meg is kaptuk az infót, gondoltam előtte még jöhet egy pisi, aztán uzsgyi. Ezt a momentumot "csupán" azért emelem ki, mert még mindig elborzadok rajta, hogy egy EGÉSZSÉGÜGYI intézményben hogy lehet az hogy se WC papír, se szappan, se kéztörlő nincs a mosdóban. Ezen nagyon fel tudom húzni magam, érzékeny téma nálam. (Talán azért mert látom, hogy egy hónapban mennyi pénzt utalok el a kormánynak és többek között az egészségügynek....Mindegy. ) A lényeg, hogy: vigyél magaddal mindig plusz egy csomag zsepit és a nagyon praktikus fertőtlenítő gélt, éppen elég kihívás lesz úgy pisilni, hogy nem ülsz rá a WCre, ha még csak egy napja jársz újra és az izmaid nagy része összeesett, szóval mindez éppen elég! Pasik abszolút előnyben!

A pisi-sokk után elindultunk a tornaterem felé, ami természetesen a kórház másik felén volt, egy másik bejárathoz nagyon közel... Nem baj, gondoltuk legközelebb már tudni fogjuk ezt is....Csak hogy vicces legyek, megmutatom mi fogadja a gyógytornára igyekvőket ha belépnek a bejáraton:

Bezonyám ez a lépcsősor... Kicsit megijedtem... :) De aztán megbirkóztunk vele...

A gyógytorna egyébként kemény volt. Az eddig csinált gyakorlatok adták az alapot, de sokkal több emelés és álló elem volt beépítve. Nagyon kedves, aranyos és figyelmes gyógytornász segít nekünk, merthogy csoportos gyógytorna van, ahol egyenlőre a kezdők közé tartozom. :) Négyen vagyunk. Egy protézises bácsi (akire ha ránézek eszembe jut, hogy ez várt volna rám 25 év múlva, ha most nincs ez a műtét... a protézises bácsi ijesztő...), van egy csajszi akinek valamilyen tengelykorrekciója volt vagy mi... ő már a kezdő csoport haladói közé tartozik, mert súlyokkal tornázik. És van egy fiú aki a sorstársam, bár két héttel előbb műtötték, mint engem. Jó ránézni, mert egész ügyes és sok mindent tud már csinálni. Azt mondta itt is nagyon gyors ütemű a fejlődés.

Érdekes, mert ez a fekvésnél is így volt. Napról napra éreztem a változást. Több mindent tudtam mindig csinálni. Persze itt a szint onnan indult, hogy először csak kézzel TESZEM fel a lábam az ágyra és az is besz@rás, aztán később már magamtól is fel tudom emelni.

Az első gyógytorna élménye tehát nagyon jó volt. Olyan dolgokat is meg tudtam csinálni, amiről nem gondoltam volna. No nem ezt, amit itt a képen van oldalt, hanem pl.: lábujjhegyen járás. Annyi érdekesség még, hogy rám szólt a doktornő, hogy nem szabad sietnem és kicsiket kell lépnem, hogy ne sántikáljak. Az egy óra végére teljesen kifáradtam. Miután hazaértünk kidőltem és aludtam.

Ami szuperjó ilyenkor, az a jégzselé, amit még annak idején 390 Ft-ért vettem az egy eurós boltban. Nagyon bevált, mert a hideg tényleg jól csillapítja fájdalmat és leviszi a duzzanatot. A fáslit még hordanom kell. Egészen addig míg lövöm magam, aztán ha annak vége, akkor állítólag úgyis érezni fogom hogy kell e... hát én már nagyon utálom a fáslit....

Tegnap volt a gyógytorna, a gyakorlatokat pedig itthon is csinálni kell, naponta kétszer (de. és du.). Ma egyszer végigcsináltam (ez kb. 1 óra ). Nagyon kemény volt. Mára brutális izomlázam van és nagyon nagy türelem kell ahhoz pl hogy kicsiket lépve csigamód, de helyesen járva közlekedjek. Fájdalmas még a gyakorlatok végzése, de tudom, hogy mindig jobb lesz...

.... ettől függetlenül azért ma eltörött a mécses.

Nah, most... most... most magam miatt írok. Szimpla önzőségből. Terápiás céllal, hogy levezessem a bennem gyülemlő feszültséget. Mert különben lehet, hogy még ma felrobbanok!

Szóval a mai nap úgy indult, hogy hihetetlen, de inkább eszméletlen baromságot álmodtam, ezzel máris megalapoztam a reggelt és úgy az egész napi hangulatomat.

De nem volt elég, hogy rossz volt az álom és izzadva forgolódtam VOLNA egész éjjel a takaró alatt (merthogy odakint szakadt az eső és az ablakom tárva-nyitva állt). Szóval forgolódtam volna, de ehelyett feküdtem mint egy rönk, hiszen a lábam miatt a forgolódás manapság nem kivitelezhető mozgásforma....

Aztán jött a reggel és a hasbaszúrás, ami alapból sem a TOP10 Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, de ma valami eszméletlenül csípett és szúrt és fájt az a hülye tűbökés... :(

Mindemellett feszít az ideg, hogy vajon mikor lesz olyan kedves a cég ahol dolgoztam elmondani, hogy ugyan mekkora összegről állíthatok ki számlát. Merthogy kérem én korábban nagy lazán felmondtam. Váltani akartam és vállalkozóként ha nincs meló nincs lé, ezért úgy döntöttem lezárok mindent egy kalap alatt. Egyéni vállalkozóként persze nem mindegy, hogy táppénzt kap az ember, vagy járulékfizetési kötelezettsége van így a műtét is "jókor jött". Kaptam időt, hogy trendi módon "megtaláljam önmagam".... :) De persze azért fizut mégiscsak jó volna kapni az utolsó egy hónapra, amit felmondási idő gyanánt letöltöttem.... most szívatnak.... Mert én már nem tartozom közéjük? Mert egy nyomorék vagyok? Mert nekik tökmindegy, hogy én nem tudom miből kifizetni az iparűzési adómat!? FÁKKKK

Ha ez nem lenne elég, akkor elmondanám, hogy itt még nincs vége! Naná, hogy az összes HRes most és azonnal akar behívni interjúra és ha azt mondom, hogy épp kórházban vagyok, vagy most még 1 hétig nem alkalmas, mert nem tudok járni (persze azért mindezt cizelláltabban és kicsit árnyaltabban adom nekik elő)... naná, hogy nem jó nekik, vagy nem hívnak vissza egy hét múlva... :(

És mindezek tetejében ma először olyan de olyan bezártságérzet tört rám, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet, annyira ordítottam belülről. Menni akartam! Csak úgy! Kitörni egy kicsit és nem lihegve lehuppanni öt nyomorult perc után... mit 5 perc után?... 50 méter múlva. :( Kint szakad az eső én meg ide vagyok láncolva! Ide be! És mit csinálok!? Csokit zabálok! Szó szerint! Nem finomkodva, hanem csak úgy betolom egyiket a másik után. És naná, hogy tiszta ideg vagyok, hogy még ezt se tehetem büntetlenül, mert majd redőzni fog a hasam... mit redőzni? Buggyanni...

Jah! Míg ezt a bejegyzést megírtam, kétszer lefagyott a computer, egyszer ráhúztam a széket a lábamra, mert elfelejtettem, hogy roki vagyok, ezer és millió betűrontást csináltam az indulatos gépelési technikámmal..... és nemhogy lecsillapítottam volna magam önző módon, mint ahogy az elején szándékomat jeleztem, hanem CSAK MÉGINKÁBB FELMENT BENNEM A PUMPA!

És csendben jelzem, hogy mindez egy tegnap megírt blogbejegyzés, csakhogy nem volt netünk du 2 és ma reggel 11 között. NO COMMENT.

13-a volt....

Mára viszont megkaptam a cégtől az infót, így hamarosan kapok fizut..... nem látszik meg a tegnapi hasbaszuri, ami a fent jegyzett módon, brutálisan fájt, ráadásul túl vagyok a félidőn, már csak 14 injekció van!....visszajött a net, így újra blogolhatok és kedvemre szörfölhetek.... kereshetek állást, amire ha behívnak, el fogok tudni menni.... jah! és a legjobb: este kimozdulok, mert a drága barátnőim ideiglenes otthonom közelében szerveztek egy "Esti csajos beülést" ("közelében"értsd.: kimész a lépcsőházból, balra fordulsz és ott egy kávézó)...

Összegezve a tegnapi napot:

Tudom, tudom, hogy kicsit ugrálok az időben, de az a helyzet, hogy vannak múltbeli dolgok, amikből tanácsok és ötletek születnek és korábban nem tudtam volna megírni őket. De hát azért történések vannak ám a jelenben is. Szóval bízom benne, hogy mindenki számára követhető vagyok, de a most egy mai napi sikerélményt szeretnék megosztani Veletek:

Szóval minden egy tűvel kezdődött. Igen, tisztelt nagyérdemű, TŰVEL! Ugyanis a műtét utáni 5 hétben olyan kevés mozgást kap a szervezetünk, hogy vérhigítót kell beadnunk magunknak, hogy elkerüljük a trombózist jó messziről. Ez pedig azt vonja maga után, hogy minden nap egyszer (közel azonos időben) hasba kell hogy lőjjök magunkat egy injekciós tűvel. Bár már volt szerencsém eme szenzációs feladatot korábban gyakorolni magamon és máson is, de a mostani első alkalommal bénáskodtam egy sort.

A használati utasítás szerint a tűt teljes hosszában bele kell szűrni az összecsípett bőrbe, ami lényegében a hájad... A gond a tű teljes hosszával volt, mert bevallom megijedtem és nem mertem tövig benyomni. Emiatt viszont az első adag szurit totál elcsesztem és vagy 3szor szurkáltam különböző helyeken magam, de a folyadék mind egy cseppig a bőrömön landolt. Jöhetett is a második próba, mert nem akartam volna semmi esetre sem trombózist kapni, éppen elég az a két ácskapocs, ami a lábamban díszeleg.....Minden sokkal jobban ment, bár bevallom inkább a lendület, mint a tudatosság vezérelte a kezemet. A tű becsusszant, a folyadékot pedig szépen elnyelte a testem. :) Kicsit paráztam, hogy mindezt holnap (azaz ma) is el kell majd játszanom, meg azután és azután, de már volt egy taktikám! :)

Kitaláltam, hogy szépen lassan, ugyanakkor határozottan vezetem be a tűt a testembe, nem pedig lendülettel, kapkodósan! És BEJÖTT! A praktika működik, fájdalom nincs, a tű pedig mint kés a vajba.... Tehát a javaslatom azoknak akik hasonló cipőben járnak, hogy no para, szépen finoman is lehet fájdalommentesen hasbaszúrni magunkat! (A SZKEPTIKUSOKNAK MÉG EGYSZER: TÉNYLEG NEM FÁJ!!) A szög nagyon fontos! A tű merőlegesen álljon a testedre és a folyadékot maradéktalanul be kell fecskendezni. Utána egy határozott mozdulattal kell kihúzni a célszerszámot. Előtte és utána az érintett területet alkohollal fertőtlenítsd, úgy méginkább "orvosos" :). Ha ezekkel kész vagy ne felejtsd el rátenni a biztonsági kupakot a tű végére és úgy kidobni a kukába. Nehogy mások lássák kárát annak, hogy te nem halsz bele a trombózisba.... Fontos, hogy elolvasd a használati utasítást, mert injekciónként változhat a fáma.