Nah, most... most... most magam miatt írok. Szimpla önzőségből. Terápiás céllal, hogy levezessem a bennem gyülemlő feszültséget. Mert különben lehet, hogy még ma felrobbanok!

Szóval a mai nap úgy indult, hogy hihetetlen, de inkább eszméletlen baromságot álmodtam, ezzel máris megalapoztam a reggelt és úgy az egész napi hangulatomat.

De nem volt elég, hogy rossz volt az álom és izzadva forgolódtam VOLNA egész éjjel a takaró alatt (merthogy odakint szakadt az eső és az ablakom tárva-nyitva állt). Szóval forgolódtam volna, de ehelyett feküdtem mint egy rönk, hiszen a lábam miatt a forgolódás manapság nem kivitelezhető mozgásforma....

Aztán jött a reggel és a hasbaszúrás, ami alapból sem a TOP10 Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, de ma valami eszméletlenül csípett és szúrt és fájt az a hülye tűbökés... :(

Mindemellett feszít az ideg, hogy vajon mikor lesz olyan kedves a cég ahol dolgoztam elmondani, hogy ugyan mekkora összegről állíthatok ki számlát. Merthogy kérem én korábban nagy lazán felmondtam. Váltani akartam és vállalkozóként ha nincs meló nincs lé, ezért úgy döntöttem lezárok mindent egy kalap alatt. Egyéni vállalkozóként persze nem mindegy, hogy táppénzt kap az ember, vagy járulékfizetési kötelezettsége van így a műtét is "jókor jött". Kaptam időt, hogy trendi módon "megtaláljam önmagam".... :) De persze azért fizut mégiscsak jó volna kapni az utolsó egy hónapra, amit felmondási idő gyanánt letöltöttem.... most szívatnak.... Mert én már nem tartozom közéjük? Mert egy nyomorék vagyok? Mert nekik tökmindegy, hogy én nem tudom miből kifizetni az iparűzési adómat!? FÁKKKK

Ha ez nem lenne elég, akkor elmondanám, hogy itt még nincs vége! Naná, hogy az összes HRes most és azonnal akar behívni interjúra és ha azt mondom, hogy épp kórházban vagyok, vagy most még 1 hétig nem alkalmas, mert nem tudok járni (persze azért mindezt cizelláltabban és kicsit árnyaltabban adom nekik elő)... naná, hogy nem jó nekik, vagy nem hívnak vissza egy hét múlva... :(

És mindezek tetejében ma először olyan de olyan bezártságérzet tört rám, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet, annyira ordítottam belülről. Menni akartam! Csak úgy! Kitörni egy kicsit és nem lihegve lehuppanni öt nyomorult perc után... mit 5 perc után?... 50 méter múlva. :( Kint szakad az eső én meg ide vagyok láncolva! Ide be! És mit csinálok!? Csokit zabálok! Szó szerint! Nem finomkodva, hanem csak úgy betolom egyiket a másik után. És naná, hogy tiszta ideg vagyok, hogy még ezt se tehetem büntetlenül, mert majd redőzni fog a hasam... mit redőzni? Buggyanni...

Jah! Míg ezt a bejegyzést megírtam, kétszer lefagyott a computer, egyszer ráhúztam a széket a lábamra, mert elfelejtettem, hogy roki vagyok, ezer és millió betűrontást csináltam az indulatos gépelési technikámmal..... és nemhogy lecsillapítottam volna magam önző módon, mint ahogy az elején szándékomat jeleztem, hanem CSAK MÉGINKÁBB FELMENT BENNEM A PUMPA!

És csendben jelzem, hogy mindez egy tegnap megírt blogbejegyzés, csakhogy nem volt netünk du 2 és ma reggel 11 között. NO COMMENT.

13-a volt....

Mára viszont megkaptam a cégtől az infót, így hamarosan kapok fizut..... nem látszik meg a tegnapi hasbaszuri, ami a fent jegyzett módon, brutálisan fájt, ráadásul túl vagyok a félidőn, már csak 14 injekció van!....visszajött a net, így újra blogolhatok és kedvemre szörfölhetek.... kereshetek állást, amire ha behívnak, el fogok tudni menni.... jah! és a legjobb: este kimozdulok, mert a drága barátnőim ideiglenes otthonom közelében szerveztek egy "Esti csajos beülést" ("közelében"értsd.: kimész a lépcsőházból, balra fordulsz és ott egy kávézó)...

Összegezve a tegnapi napot:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.