Műtét előtt nem sejtettem még, hogy a lábadozás első három hete nem mozdulatlan fekvésről, hanem kemény munkáról is szólni fog. Megint egy dolog, amit a keszekusza kommentelők és riogatók írásaiból nem tudtam egyértelműen kiolvasni. Volt aki azt írta, hogy három hétig semmi mozgás, begipszelt láb és gyakorlatilag kékhalál. Aztán akadt olyan, aki egyből gyógytornát emlegetett. Hát persze hogy fogalmam sem volt mi igaz ezekből és mi vár majd rám.

A műtét utáni napon már elkezdődött a gyógytorna. Manuális és gépiesített formában is kipróbálhattam magam. A gép csúcsszuper volt. Olyan mint egy bölcső, amibe belerakod a lábad és nagyon lassan, finoman hajlítgat. Egyszer el is aludtam közben, mert semmi dolga az embernek közben, csak élvezkedni. :) Az emberi erős már kicsit más volt: integetés a lábfejjel, labdás gyakorlatok, térdkalács mozgatás, miegymás. Fura, de nagyon jól esett a "mozgás" annak ellenére, hogy gyakorlatilag előző nap szerelték meg a térdem. Kedves volt nagyon a gyógytornász is. Elmagyarázott mindent, hogy miért fontos a torna és mi az amire mindenképpen figyelni kell a gyakorlatok végzése közben. Egy két dologra már én is rájöttem,így most me ezekből egy csokor jó tanács:

1. a sarkad mindig maradjon lent a nyújtott lábas gyakorlatoknál, különben nem teszel kedvére frissen szerzett szalagodnak,
2. feszegesd a határaid, csináld becsülettel és teljes koncentrációval a tornát,
3. napi 2-3 alkalommal kell tornázni, de MINIMUM egyszer mindenképp mozgasd át magad!! Ennél a pontnál én a fokozatosság elvét követem. Az első itthon töltött napon minden gyakorlatból 10 db-ot csináltam, ami már önmagában is megterhelő volt, de sikerült. A második nap már kétszer tornáztam, de másodszorra nem csináltam 10et mindenből. Harmadnap a 2x10 volt a cél(és egy darabbal sem kevesebb!!), ma szinten tartok (tehát 2x10), holnap, azaz az 5. itthoni napon viszont már a háromszori alkalom lesz a cél az előzőekben leírt szisztéma alapján.
4. ne lépj rá! NE TERHELD A MŰTÖTT LÁBAD! Ez egy nagyon fontos aranyszabály,

Kábé ezek azok a szabályok, amiket be kell tartani és akkor tuti sikerélményünk lesz. A három hét alatt azt kell elérni, hogy 90 fokban hajlítható legyen a térd. Most talán ez viccesnek tűnik, de az első napokban ez komoly próbatétel. A gyógytornász, aki a kórházban foglalkozott velem azt mondta, hogy nem mindenkinek sikerül ezt elérni. Én büszkén jelentem, hogy a műtét utáni 5. napon oly 85 foknál tartok, tehát ha ülök, már majdnem megvan a derékszög. Figyelni kell arra, hogy ezt tartani is sikerüljön, mert ha most nagy örömködve hátradőlnék, akkor lehet hogy 2,5 hét múlva szomorúan konstatálnám, hogy a korábbi teljesítményt sem sikerül elérnem.

A gyakorlatok elvégzéséhez nem kell más segédeszköz, csak egy puha laszti. Alkalmanként olyan 15-20 perc alatt elvégezhető a sorozat.

A 3 hét után konzultációra kell majd mennem és heti 2-3 alkalommal személyesen egy gyógytornász segítségével fogok (vagy többedmagammal fogunk?) tornázni. Már nagyon várom, hogy kimozduljak. Biztosan arról is írok majd.

Tudom, tudom, hogy kicsit ugrálok az időben, de az a helyzet, hogy vannak múltbeli dolgok, amikből tanácsok és ötletek születnek és korábban nem tudtam volna megírni őket. De hát azért történések vannak ám a jelenben is. Szóval bízom benne, hogy mindenki számára követhető vagyok, de a most egy mai napi sikerélményt szeretnék megosztani Veletek:

Szóval minden egy tűvel kezdődött. Igen, tisztelt nagyérdemű, TŰVEL! Ugyanis a műtét utáni 5 hétben olyan kevés mozgást kap a szervezetünk, hogy vérhigítót kell beadnunk magunknak, hogy elkerüljük a trombózist jó messziről. Ez pedig azt vonja maga után, hogy minden nap egyszer (közel azonos időben) hasba kell hogy lőjjök magunkat egy injekciós tűvel. Bár már volt szerencsém eme szenzációs feladatot korábban gyakorolni magamon és máson is, de a mostani első alkalommal bénáskodtam egy sort.

A használati utasítás szerint a tűt teljes hosszában bele kell szűrni az összecsípett bőrbe, ami lényegében a hájad... A gond a tű teljes hosszával volt, mert bevallom megijedtem és nem mertem tövig benyomni. Emiatt viszont az első adag szurit totál elcsesztem és vagy 3szor szurkáltam különböző helyeken magam, de a folyadék mind egy cseppig a bőrömön landolt. Jöhetett is a második próba, mert nem akartam volna semmi esetre sem trombózist kapni, éppen elég az a két ácskapocs, ami a lábamban díszeleg.....Minden sokkal jobban ment, bár bevallom inkább a lendület, mint a tudatosság vezérelte a kezemet. A tű becsusszant, a folyadékot pedig szépen elnyelte a testem. :) Kicsit paráztam, hogy mindezt holnap (azaz ma) is el kell majd játszanom, meg azután és azután, de már volt egy taktikám! :)

Kitaláltam, hogy szépen lassan, ugyanakkor határozottan vezetem be a tűt a testembe, nem pedig lendülettel, kapkodósan! És BEJÖTT! A praktika működik, fájdalom nincs, a tű pedig mint kés a vajba.... Tehát a javaslatom azoknak akik hasonló cipőben járnak, hogy no para, szépen finoman is lehet fájdalommentesen hasbaszúrni magunkat! (A SZKEPTIKUSOKNAK MÉG EGYSZER: TÉNYLEG NEM FÁJ!!) A szög nagyon fontos! A tű merőlegesen álljon a testedre és a folyadékot maradéktalanul be kell fecskendezni. Utána egy határozott mozdulattal kell kihúzni a célszerszámot. Előtte és utána az érintett területet alkohollal fertőtlenítsd, úgy méginkább "orvosos" :). Ha ezekkel kész vagy ne felejtsd el rátenni a biztonsági kupakot a tű végére és úgy kidobni a kukába. Nehogy mások lássák kárát annak, hogy te nem halsz bele a trombózisba.... Fontos, hogy elolvasd a használati utasítást, mert injekciónként változhat a fáma.

A blog jobbján ficegő fecnin az első szó az LCA.  Ez a titokzatos "hárombetűs" az elülső keresztszalagom becses neve. De hogy hogy kerül képbe a trambulin? Nos ez már kicsit izgibb.

A főnököm gyerekeinek egy hipi-szupi trambulinjuk van a kertben, ami nagy csábítóerővel bírt a céges kertiparti alkalmával. Bemásztunk az egyik kollégámmal, fittyet hányva az oldalán lévő figyelmeztetésre, mely szerint egyszerre csak egy ember használhatja a létesítményt.... és akkor megtörtént. A ritmusból kiestünk, össze vissza ugráltunk, a térdem még megfeszítve, a gumiasztalt pedig korábban érte a lábam mint arra számítottam... a térdem kiugrott, a szalagom elszakadt.

Mivel az első bejegyzésemben megírtam, hogy nem fogok panaszkodni és világfájdalomról beszélni, így a történet itt egy kicsit megszakad. Legyen elég annyi, hogy a (SZIGORÚAN UTÁNA! nevetség, de tényleg csak utána) elfogyasztott házipálinka remekül csillapítja a fájdalmat így csak másnap reggel kellett a balesetire mennem.

Ezek után máig dióhéjban:

1. lófrálás orvosról orvosra, mire a harmadik csinál egy asztalfiók tesztet és megállapítja, hogy: "itt bezony SZAKADÁS van kérem", ekkor már egy hét fekvőgipszen is túlvagyok
2. komoly döntés: MŰTÉT vs. GYÓGYTORNA
3. nyert a gyógytorna, állapot javul, 2012 áprilisban intenzív edzés (futás, görkori, stb), 3 hétre rá felpüffedt láb, szivatások ezerrel....... konkluzió: 1 évig sem volt jó a lábam, mégiscsak nyer a MŰTÉT

És hát kérem most itt tartok.

Sokan mondják, hogy már korábban el kellett volna határoznom magam és kés alá feküdni. Nem értek egyet velük. Nem vagyunk egyformák. Minek jöjjön a szike, ha anélkül is boldogul az ember? Az én esetemben bebizonyosodott, hogy szükség van rá. Nem akarok 25 év múlva térdprotézist. Futni szeretnék és élvezni a mozgást ÖNFELEDTEN. Rohanni akarok majd a gyerekemmel és nagyokat túrázni anélkül, hogy görcsösen figyeljek minden lépésemre.

Most úgy néz ki minderre lesz lehetőségem.

Hamarosan műtenek. Elülső keresztszalag pótlás.

Az utóbbi pár napban szinte totálisan beszippantott a világháló. Keresem az információkat, amiből töltekezhetem, erőt meríthetek és kicsit legyőzhetem a félelmeimet.

Hogy mikre leltem? Nos minden olyanra, amire egyáltalán nem vágytam. Megfogadtam, hogy többet nem keresek, nem kutatok, nem olvasok, de a kisördög csak nem hagyott. Engedtem a kísértésnek és ismét beleolvastam egy elkámpicsorodott, nyöszörgő, halálfájdalmát ígérő bejegyzésbe.

Ááá, dehogy riadtam vissza... Én?

Aztán találtam egy írást (http://drknoll.hu/index.php?page=keresztszalagszakadas-naplo), amit nagy lelkesen olvasni kezdtem és nagyon megtetszett a stílusa. Korrekt volt, humoros és nem riogatni akart, meg önsajnálatot támogatni, hanem útmutatást adni azoknak, akik még a bifór táborba tartoznak.

Szóval megtetszett. És akkor arra gondoltam írok én is. Egyrészt feszültséglevezetésként másrészt pedig tapasztalat és tanácsadás végett. Miért ne?

Hát ma belevágok és meglátjuk mi lesz belőle. Igyekszem majd nem nyöszörögni és másokra frászt hozni, hanem jó kedvvel, pozitívan megélni ezt az egészet, hiszen a gyógyulás útjára léptem.