Már sok mindenről, de erről még nem írtam és úgy gondolom itt az idő, mielőtt még az emlékek annyira elhalványulnának, hogy nem lenne mit felidézni.

FIGYELEM!

A nyugalom megzavarására ALKALMATLAN gondolatok következnek, a gyengébb idegzetűek is nyugodtan elolvashatják.

Az egész nagyon korán kezdődött, mert aznap éjjel nem aludtam sokat. Be voltam sózva, indulni akartam és belevágni a folyamatba, ahonnan már nincs vissza út. A gépezet részévé akartam válni, de ehhez ki kellett várni az időt.

Reggel 7-kor már a kórházban voltunk a Párommal, hogy regisztráljanak, megkapjam a szobám és elvégezzék amit még el kell. Megjegyzem ez annyira nem volt felemelő, mert 2 órát kellett várni, mire felmehettem a "háromtizennyolcasba", addigra a gardedám, azaz "A" vigyázó szerepét átvette a Nagymamám.

9 órakor a cuccaink már a szekrényben voltak, mi pedig levetkőzve-átöltözve vártuk az infúziót. /A királyi többes nem miattam, hanem drága Sorstársam miatt van, akinek a bütykét műtötték le, akivel egy időben kerültünk az osztályra és még a műtétünk is egyszerre volt, de nyugalom! ... két külön orvos csinálta. :) / Sajnálatos módon már nem tudtunk szabadulni a szobából, amikor a másik két szobatárs, akinek térdműtétük volt az előző napon, átesett a draincső kiszedésének procedúráján. Huhh hát az kemény volt. Ordítottak mint a fába szorult féreg. Akkor eltörött a mécses... annyira nagyon sajnáltam őket és közben az lebegett a szemem előtt, hogy holnap rám is ez vár, hogy sokkot kaptam (nah, jó... neeem, csak sírtam egyet...). Aznap egy különösen kedves Nővérke ügyelt, aki igazán a szívemhez nőtt a 3 nap alatt és amikor odajött hozzám bekötni az infúziót, akkor odasúgta, hogy "ne ijedjek meg. ők nagyon hisztisek." Hát jó....

És akkor megkaptam a pirulákat. Tényleg egy pirosat és egy kéket! :) Csak akkor kellett volna bevenni, mikor elvisznek minket a műtőbe, de mi Sorstársammal kissé félreértettük a feladatot és egyből benyomtuk őket. Huhhh hát az COOL volt... az az érzés. Bezsibbadtam teljesen és percek alatt elnyomott az álom. Nem is volt baj,mert viszonylag hosszú várakozás jött ismét. Délben vittek a műtőbe. Addigra a cucc némileg kitisztult belőlem, de tudva mi vár rám, kellőképpen tompa voltam.

A műtőben is várni kellett, ahol betakartak aranyszínű, hőtartó fóliával és takaróval, mert meglehetősen hideg volt bent. Végül megkezdődött a folyamat. Lecsöpögött az infúzió, amibe újabb adag boldogságot kaptam, hogy jobban viseljem a műtétet. Aztán jött a gerinctáji... Kémeim korábban azt mondták, hogy nem fog fájni én pedig hittem nekik. Fel kellett ülnöm a műtőasztalon és "magamba roskadó" testtartással ellazulva előre dőlni. Igen igen... az ellazulással voltak gondok, de szerintem ezek az "Anesztesek" már hozzá vannak szokva ahhoz, hogy aki a kezük közé kerül, nem éppen "laza". Nagyon aranyosak voltak (mind a ketten), mindig mondták, hogy épp mi történik majd. Először kitapogatta a helyet, ahova szúrni fog, majd kaptam egyet, ami még csak a lidocain volt. Ezt követte a nagy meló. TÉNYLEG NEM FÁJT. Ettől aztán senki ne izguljon. Ráadásul ahogy a korábbi bejegyzésemből (is) tudható: lebénulni ettől nem lehet! Egy kis vicces dolog is hozzátartozik az igazsághoz: valami idegnek nekiment véletlenül a doktornő és ettől a bal lábam az égbe rúgott. Meg is ijedtem és gyorsan bocsánatot kértem, aztán mondták, hogy ők kérnek elnézést, nekem ehhez semmi közöm. :) :D

Kezdtem érzeni a melegséget a lábamban, aztán egyszer csak már semmit nem éreztem. Hátrafektettek és DoktorÚr belevágott.

Egy nagyon kedves rezidens, néha közvetített, hogy éppen mi zajlik a lábam körül. Néha ránéztem a TVre is, ahol élő egyenesben adták a térdemből jövő adást. Fekete-fehér némafilm volt, így nem sokat értettem belőle. A  vattacukor és a szellemjárás jutott csak eszembe, amikor a monitorra néztem, szóval: Nem, nem volt rémisztő. Gyakorlatilag azt sem tudtam mit nézek, így hamar feladtam vele, mert uncsi volt a műsor. Aztán egyszer csak mondták, hogy itt a vége fuss el véle. :)      /"Fuss" ... érted?!.. jó, mi? :) /

DorktorÚr jött és mondta, hogy minden rendben, aztán elkezdték lebontani a sátrat, amit deréktól lefelé raktak körém. Akkor láttam csak hogy a jobb lábam az egekben van, rajta jó nagy kötés és egy komoly bőröv, amivel elszorították a vérkeringésemet. Egy kész szado-mazo eszköztár, amit felvonultattak rajtam, de persze semmit nem éreztem az egészből... kihagytak a buliból, de nem bánom.

Aztán csak a sürgés-forgás, pakolászás. Én meg csak ott feküdtem, mire Rezidensünk megkérdezte, miért sírok. Én pedig hüppögve: "Hát mert olyan hálás vagyok... és hogy ennyien dolgoztak rajtam... és különben is..." Erre a válasz egy idősebb műtősnőtől érkezett: "Jól van aranyom, sírja csak kis magát. Biztos a feszültség! Egyébként meg kapott egy szép új szalagot tőlünk, viselje egészséggel!"

Aztán jött Gyula a feltünően jókedvű betegszállító és elfurikázott a röntgenbe majd vissza a háromtizennyolcba. Nagyon fáztam, vacogott a fogam. Mama szerint kb. 5-10 percbe telt mire újra lett színe az arcomnak. Akkor már jókedvűen foglaltam el a helyem és izgalommal kezdtünk bele Sorstársammal történeteinkbe.

Sokat gondolkodtam azon hogy írjak e egyáltalán a témáról, mert egyrészt kényes, másrészt meg macerás. Nem akarok hosszú sorokat szentelni a mozzanatnak, de sajnos egyértelműen el kell fogadnunk, hogy szerves része a procedúrának, amin keresztülmegyünk. Legjobb esetben valóban hálánk jeléül adjuk a pénzt, nem pedig kenőpénz gyanánt, a jobb bánásmód érdekében, de hát honnan tudhatnánk, hogy tényleg hálásak lehetünk? Nah, ez itt a szívás!

Nekem szerencsém volt. A DoktorÚrhoz ajánláson keresztül jutottam, nagyon meg voltam elégedve a munkájával, a hozzáállásával és úgy "am block" az egész emberrel, de persze hogy mennyire végzett jó melót, azt most még én sem tudhatom, csak bízom benne. Kb fél-egy év múlva derül ki, amikor már a teljes rehabilitáción túl vagyok.

Egyébként pedig roppant kínos dolognak gondoltam ezt az egész ügyet.... mit kínosnak... egyenesen megalázónak éreztem, hogy egy ember aki beavatkozik az emberi testbe, hatalmas felelősséget vállal és több évig tanul, az hálapénzre szorul. Talán nem jó a rászorul kifejezés, de mondjon valaki jobbat.

Az első kontroll alkalmával adtam oda "A" borítékot és esküszöm jobban izgultam és feszültem, mint a varratszedés miatt. Több verziót is legyártottam már a fejemben, hogy mikor, hogyan adom majd oda, és mit mondok közben, stb. stb. stb.

Végül aztán még itthon betettem a pénzt (melynek összegét fedje rejtély és homály) és egy kis üzenetet egy borítékba, amit aztán feltekertem és  szalaggal átkötöttem. Így kicsit talán különlegesebb volt, mint egy sima, lapos boríték, amit úgy csúsztatunk a zsebbe. Nem volt kellemetlen odaadni sem. Mondta is a DoktorÚr, hogy ilyet még senkitől nem kapott! :) Aranyos! :) Imádom! :)

A mai napon visszamentem a dokihoz. Eltelt egy hét és itt volt az ideje az első kontrollnak és a varratszedésnek. Talán a legfontosabb infó a történettel kapcsolatban, hogy mindenki készítse fel az idegrendszerét és a lelkivilágát a várakozásra. Engem a Nagymamám kísért el, taxival mentünk és kb. 11re értünk a kórházba. Én voltam ugyan az utolsó aki sorra került, de legyen elég annyi hogy már régen a rendelés vége után, olyan 1/2 3 körül kerültem be.

Szóval egy jó könyv, egy kis zene, vagy egy Nagymama mindig jól jön, hogy enyhítse a várakozás gyötrelmeit (ennyire azért nem tragikus :-) ). Bevallom, én egyetlen dolgot nem szeretek csak ilyenkor, mégpedig azt a panaszáradatot, amit "betegtársaimtól" kapok. Mindenki képes elmesélni a családban, de kiemelten vele megtörtént összes tragikus, olykor végzetes kimenetelű eseményt. Hogy kinek mi húzódott, törött el, szakadt szét, repedt meg és így tovább és így tovább. Szóval a fentebb említett módszer (könyv/zene/nagymama) tökéletesen bevált a nem kívánt rémtörténetek ellen.

A varratokat egyébként simán kiszedte DoktorÚr. (Nem fájdalmas a dolog, kicsit megérzi az ember, de aki túléli a draincsövek kivételét, annak ez már meg sem kottyan.) Az asszisztense azt mondta, hogy mivel kicsit még mindig be van dagadva (vizesedve) a térdkalácsom feletti rész ezért jó volna, ha jegelném. Bár megjegyzem nem 100%, hogy van ég egyáltalán térdkalácsom, mert jó pár hónapja, hogy a jobb lábamban találkoztam a fent nevezett illetővel...

Szóval a jegelés technikája: naponta 3x vagy 4x (mondjuk a torna után) 10 percig egy adott helyen jegelünk, utána áttérünk a következő felületre, ahol szintén max 10 percig tartjuk a hideget.

DoktorÚr azt is mondta, hogy két nap múlva már le lehet venni a tapaszokat a sebről és bár fáslizni majd be kell, de érheti már víz a lábamat. :) YUHEE!!! Ezen kívül beutaltak gyógytornázni, két hét múlva kezdem és 4 hét múlva újabb kontroll.

Miután hazajöttem a kórházból, éreztem, hogy szükséges valamiféle rendszer kialakítása ahhoz, hogy ne follyanak el a napjaim, hogy legyen egy megbízható, körülbelül kiszámítható és rutinná alakítható íve a napjaimnak. Ezért napról napra alakítottuk Nagyival a Napirendet. :) Talán gyerekesnek tűnik, de most már tapasztalatból mondom, hogy erőteljes a hozzáadott érték, amit mindez képvisel. Persze nem ment mindjárt, hisz tudni kellett a főbb elemeket, amik mindenképp kellene a napomhoz. Hazaérkezésem utáni második napon például már egyáltalán nem tudtam éjjel aludni, mert napközben annyit szuyókáltam. Míg ez a kettő a kórházban simán működött, otthon egész hamar kudarcot vallot, így kénytelen voltam elvetni az ötletet, miszerint átalszom a műtét utáni 3 hetet és csak gyógytornázni kelek fel... :) Tehát világos volt, hogy napközben max egy órát alhatok, ha nem akarom az éjjeleket átszenvedni.... Aztán jöttek az apróságok: torna, szuri, étkezések, blogolás(!), stb. Így alakult ki a következő rendszer, melyet igyekszem a lehető legpontosabban követni:

• Ébredés (megjegyzem ez általában már  a napi második, mert a hólyagom 5:38kor menetrend szerint kiparancsol): 7:00 - 7:30 körül
• 8:00: Vérhigító hasbaszúrás, reggeli
• Blogolás
• 9:00-10:00 között valamikor: TORNA_1
• Szabadprogram (TV, NET, film, könyv, miegymás)
• 12:30 Ebéd
• 13:30 körül: TORNA_2
• Szabadprogram (lsd.:korábban, illetve felkészülés a vendégek fogadására :) ), gyümölcsevészet a jó emésztésért! :)
• 17:00 Ha jön valaki látogatni, ő általában ilyenkor érkezik
• 19:00 Vacsi
• Esti kikapcsolódás, közben TORNA_3

A szabadprogramban még opcionálisan helyet kaphat a fürdés és a hajmosás, ami egy hosszabb procedúra, de totális felfrissülést ígér (Olyan mintha a legjobb barátnőddel shoppingoltál volna egy jót!).

Műtét előtt nem sejtettem még, hogy a lábadozás első három hete nem mozdulatlan fekvésről, hanem kemény munkáról is szólni fog. Megint egy dolog, amit a keszekusza kommentelők és riogatók írásaiból nem tudtam egyértelműen kiolvasni. Volt aki azt írta, hogy három hétig semmi mozgás, begipszelt láb és gyakorlatilag kékhalál. Aztán akadt olyan, aki egyből gyógytornát emlegetett. Hát persze hogy fogalmam sem volt mi igaz ezekből és mi vár majd rám.

A műtét utáni napon már elkezdődött a gyógytorna. Manuális és gépiesített formában is kipróbálhattam magam. A gép csúcsszuper volt. Olyan mint egy bölcső, amibe belerakod a lábad és nagyon lassan, finoman hajlítgat. Egyszer el is aludtam közben, mert semmi dolga az embernek közben, csak élvezkedni. :) Az emberi erős már kicsit más volt: integetés a lábfejjel, labdás gyakorlatok, térdkalács mozgatás, miegymás. Fura, de nagyon jól esett a "mozgás" annak ellenére, hogy gyakorlatilag előző nap szerelték meg a térdem. Kedves volt nagyon a gyógytornász is. Elmagyarázott mindent, hogy miért fontos a torna és mi az amire mindenképpen figyelni kell a gyakorlatok végzése közben. Egy két dologra már én is rájöttem,így most me ezekből egy csokor jó tanács:

1. a sarkad mindig maradjon lent a nyújtott lábas gyakorlatoknál, különben nem teszel kedvére frissen szerzett szalagodnak,
2. feszegesd a határaid, csináld becsülettel és teljes koncentrációval a tornát,
3. napi 2-3 alkalommal kell tornázni, de MINIMUM egyszer mindenképp mozgasd át magad!! Ennél a pontnál én a fokozatosság elvét követem. Az első itthon töltött napon minden gyakorlatból 10 db-ot csináltam, ami már önmagában is megterhelő volt, de sikerült. A második nap már kétszer tornáztam, de másodszorra nem csináltam 10et mindenből. Harmadnap a 2x10 volt a cél(és egy darabbal sem kevesebb!!), ma szinten tartok (tehát 2x10), holnap, azaz az 5. itthoni napon viszont már a háromszori alkalom lesz a cél az előzőekben leírt szisztéma alapján.
4. ne lépj rá! NE TERHELD A MŰTÖTT LÁBAD! Ez egy nagyon fontos aranyszabály,

Kábé ezek azok a szabályok, amiket be kell tartani és akkor tuti sikerélményünk lesz. A három hét alatt azt kell elérni, hogy 90 fokban hajlítható legyen a térd. Most talán ez viccesnek tűnik, de az első napokban ez komoly próbatétel. A gyógytornász, aki a kórházban foglalkozott velem azt mondta, hogy nem mindenkinek sikerül ezt elérni. Én büszkén jelentem, hogy a műtét utáni 5. napon oly 85 foknál tartok, tehát ha ülök, már majdnem megvan a derékszög. Figyelni kell arra, hogy ezt tartani is sikerüljön, mert ha most nagy örömködve hátradőlnék, akkor lehet hogy 2,5 hét múlva szomorúan konstatálnám, hogy a korábbi teljesítményt sem sikerül elérnem.

A gyakorlatok elvégzéséhez nem kell más segédeszköz, csak egy puha laszti. Alkalmanként olyan 15-20 perc alatt elvégezhető a sorozat.

A 3 hét után konzultációra kell majd mennem és heti 2-3 alkalommal személyesen egy gyógytornász segítségével fogok (vagy többedmagammal fogunk?) tornázni. Már nagyon várom, hogy kimozduljak. Biztosan arról is írok majd.

Tudom, tudom, hogy kicsit ugrálok az időben, de az a helyzet, hogy vannak múltbeli dolgok, amikből tanácsok és ötletek születnek és korábban nem tudtam volna megírni őket. De hát azért történések vannak ám a jelenben is. Szóval bízom benne, hogy mindenki számára követhető vagyok, de a most egy mai napi sikerélményt szeretnék megosztani Veletek:

Szóval minden egy tűvel kezdődött. Igen, tisztelt nagyérdemű, TŰVEL! Ugyanis a műtét utáni 5 hétben olyan kevés mozgást kap a szervezetünk, hogy vérhigítót kell beadnunk magunknak, hogy elkerüljük a trombózist jó messziről. Ez pedig azt vonja maga után, hogy minden nap egyszer (közel azonos időben) hasba kell hogy lőjjök magunkat egy injekciós tűvel. Bár már volt szerencsém eme szenzációs feladatot korábban gyakorolni magamon és máson is, de a mostani első alkalommal bénáskodtam egy sort.

A használati utasítás szerint a tűt teljes hosszában bele kell szűrni az összecsípett bőrbe, ami lényegében a hájad... A gond a tű teljes hosszával volt, mert bevallom megijedtem és nem mertem tövig benyomni. Emiatt viszont az első adag szurit totál elcsesztem és vagy 3szor szurkáltam különböző helyeken magam, de a folyadék mind egy cseppig a bőrömön landolt. Jöhetett is a második próba, mert nem akartam volna semmi esetre sem trombózist kapni, éppen elég az a két ácskapocs, ami a lábamban díszeleg.....Minden sokkal jobban ment, bár bevallom inkább a lendület, mint a tudatosság vezérelte a kezemet. A tű becsusszant, a folyadékot pedig szépen elnyelte a testem. :) Kicsit paráztam, hogy mindezt holnap (azaz ma) is el kell majd játszanom, meg azután és azután, de már volt egy taktikám! :)

Kitaláltam, hogy szépen lassan, ugyanakkor határozottan vezetem be a tűt a testembe, nem pedig lendülettel, kapkodósan! És BEJÖTT! A praktika működik, fájdalom nincs, a tű pedig mint kés a vajba.... Tehát a javaslatom azoknak akik hasonló cipőben járnak, hogy no para, szépen finoman is lehet fájdalommentesen hasbaszúrni magunkat! (A SZKEPTIKUSOKNAK MÉG EGYSZER: TÉNYLEG NEM FÁJ!!) A szög nagyon fontos! A tű merőlegesen álljon a testedre és a folyadékot maradéktalanul be kell fecskendezni. Utána egy határozott mozdulattal kell kihúzni a célszerszámot. Előtte és utána az érintett területet alkohollal fertőtlenítsd, úgy méginkább "orvosos" :). Ha ezekkel kész vagy ne felejtsd el rátenni a biztonsági kupakot a tű végére és úgy kidobni a kukába. Nehogy mások lássák kárát annak, hogy te nem halsz bele a trombózisba.... Fontos, hogy elolvasd a használati utasítást, mert injekciónként változhat a fáma.

Nos, igen! Erről tegnap szinte meg is feledkeztem! Hidd el, hogy bár nagyon kedves gesztus az, ha valaki szeretne meglátogatni a kórházban, de nincs arra szükség, hogy mindenki épp abban a pár napban viziteljen nálad. Íme az okok:

1. Nem leszel túl kommunikatív és sem családtagoknak, sem barátoknak nem jó téged szenvedni látni. (Én első nap, a műtét után hazaküldtem Nagyit és a Páromat is, mert láttam rajtuk is, hogy megviseli őket így látni engem. Rajtuk kívül másnap a legjobb barátnőm látogatott meg, aki hozott egy nagy adag vidámságot magával és egy zacsi fincsi gumicukrot! :) Anyukámék, akik 165 km-re laknak, mindenáron fel akartak jönni az nagy Budapestre, hogy meglátogassanak, de őket is kértem rá, hogy maradjanak, mert nem ér annyit az a 15-20 perces látogatás. Inkább jöjjenek később.)
2. Fontos a pihenés, örülsz majd annak a "lopott" 1-2 órának, amikor magad lehetsz és pihenhetsz! (Bár nem koncentrációs tábor a kórház, mégis nagyon kimeríti a szervezetedet a műtét és az azt követő procedúrák. Én kb. folyton aludtam...)
   
3. Bármilyen meglepő, de a kórházban ellátást is kapsz, így tényleg nincs szükség több tonna csokira, gyümölcsre, kekszre és rostos innivalóra! (Még jobb, ha mindezt porlasztva, utólag kapod meg! :) :D :) )
   

Tehát javaslom, hogy kövessük "A KEVESEBB NÉHA TÖBB" elvet, hiszen nekünk is jobb, ha minden hétre jut 1-2-3 látogató, akit lehet várni, aki "hoz majd egy kis inputot magával" :) és akivel elröppen a délután egyébként súlyos ólomlábakon lépkedő ezermillió perce....

Én nagyon hálás vagyok minden családtagomnak, barátomnak, ismerősömnek, akik gondoltak rám a napokban, akik érdeklődnek az állapotom felől, akik meglátogattak, vagy majd fognak. Szóval tényleg: KÖSZI MINDENKINEK :) (:

És azoknak is köszönöm, akik nem műtét előtt állnak és ezért követik a blogot, hanem mert érdekli őket, mi történik velem! :)

Az már bizonyos, hogy igaz az a népi megfigyelés, miszerint csak azt kapod vissza, ami te is adsz. Ez kiemelten érvényes abban a kultúrkörben, ahol kiszolgáltatott vagy mint egy hal a parton. Nézzük most, hogy kikkel töltöd azt a pár (,esetemben 2 éjszakát, 3) napot, ami életed egyik legemlékezetesebb fejezetének bevezetése.

Együtt élnek itt doktorok, nővérek, betegek, gyógytornászok, takarítók, karbantartók, beteghordók, biztonsági emberek és még ki tudja kifélék-mifélék. Hogy velük jól köjöjj, az első sorban NEKED FONTOS!

A nővérek alapvetően kedvesek. Gondoljuk csak át! Aki arra adja a fejét, hogy havi kevés pénzért embereken segítsen, az ezért annyira nem lehet rossz ember. Ugye? Rossz napja mindenkinek lehet, de egy jó szó nagy segítség minden szorult helyzetben. Jó tanács: Legyél kedves a nővérkékkel, ne ugráltasd őket feleslegesen és illedelmesen köszönj meg nekik mindent (Ahogy Anyukád megtanított arra...) még akkor is, ha ők "csak" a dolgukat végzik. Az hogy kivigyék az ágytáladat, hogy az éjszaka közepén gyógyszert kotorjanak neked, hogy kíméletesen átkötözzenek, nos mindez mondhatni "munkaköri kötelességük", a kedvesség és a jófejség NEM! Ez csak plusz lehet, de ha nem szériafelszerelés az adott nővérnél, akkor neked kell kivívnod (ha akarod). Neked lesz jobb! Mert ha kedves vagy, ők is kedvesek lesznek, ha mosolyogsz, ők is fognak (ha nem is mindjárt de másodszorra, harmadszorra már igen!). A mi szobánkat szerették a nővérek. Mert betartottuk a fentieket. Így a legnagyobb fájdalmak közepette nem csak fájdalomcsillapító pirulát, hanem egy-egy kedves szót is kaptunk, és a szempár ami visszanézett azt üzente: "Kitartás!".

Az ORVOSOK? Nos, igen, ők az igazi istenek, akik lemásztak az Olyposzról és fehér köpenybe bújva megmentik-, átalakítják- és remélhetőleg tényleg jobbá teszik az életünket. Általában csoportosan járnak, imádnak vizitelni, aminek kb semmi értelme, mert azon kívül, hogy megkérdezik "Hogy van?" és elmondják hangosan társaiknak, mi végett rendeltettünk a fehér ágyra, nos ezen kívül csak szikével a kezükben találkozhatsz velük! KIVÉVE! Ha van egy olyan jófej orvosod, mint, amilyen nekem volt.:) Amikor nem jött vizitelni, akkor is benézett és ez nagyon jól esett. Hogy mindez hogyan lehetséges? Nos, a blog bevezető fejezeteiben már írtam arról, hogy mi a kulcs: a BIZALOM.

A kórházban, ahol feküdtem, nagyon ügyeltek a biztonságra és a betegek értékeire. Egy biztonsági őr folyamatosan járkált a folyosón és rendszeresen bekukkantott, hogy ki és mit csinál a szobában és egyébként is... Ahol ilyet nem tapasztalsz, ott fokozottan vigyázz az értékeidre! Telefon, pénz, iratok, de inkább egy szóval: MINDENRE! Apropó pénztárca: Érdemes egy másik tárcába átpakolni és csak a legszükségesebbeket magaddal vinni. Személyi, lakcím- , TB kártya és egy nagyon kevés pénz. A hitel- és bankkártyákat érdemes otthon hagyni... Sose lehet tudni.

No, én már itthon vagyok, illetve nem is itthon, hanem Nagyinál. Elkezdődött a LÁBadozás... hosszúnak ígérkezik, de olyan szuper térdem lesz majd, hogy CSAK NAH! :)

És akkor jöjjön az élménybeszámoló, a tanulságok és a következtetések.

Az első sarkalatos kérdés számomra az volt hogy mit és milyen mennyiségű cuccot vigyek a kórházba. Úgy gondoltam, legyen minél kisebb a pakk, mert hát mégsem wellnesselni megyünk, ahol kisestélyire és macinacira is szükség lesz, hanem KÓÓRHÁZBA! Igyekeztem tehát tartani magam az elsőszámú szabályomhoz: minél kisebb, annál jobb. Bevonulásom előtti estén mindent összekészítettem:

Ami ebből tényleg kellett:

1. fehérnemű (annyi, ahány napot eltöltünk)
2. hálóing/pizsi (No, erre egy picit ráfaragtam. Volt hogy vacogtam, annyira fáztam és az is megesett, hogy egy szál semmiben feküdtem a takaró alatt, mert izzadtam mint egy ló.) A javaslatom hölgyeknek egyértelműen az, hogy legyen náluk egy hosszabb hálóing, ami melegebb. Ezen kívül pedig érdemes a bugyi-trikó kombóra is gondolni, mert amikor az ember lánya épp megsülni készül és még moccanni sem tud... nah, azt így egy kicsit talán könnyebb elviselni. A nadrágos pizsama abszolút kizárva! Nem nagyon tudsz majd ficánkolni és belebújni a gatyóba.
3. minimál tisztálkodószett (mini dolgok, amik DM  - Rossmannban beszerezhetők) tusfürdő (ezt "bevallom férfiasan" nem használtam), fogkrém és kefe (ezt a második nap már használtam és igazi felüdülés volt!!), nedves WC papír (ez irtó fontos! Higgy nekem.... Nem csak ARRA, hanem arra is jó, hogy a testedet végigtöröld vele, amikor még nem tudsz zuhanyozni, de már érzett hogy undorító és csapzott vagy!), WC papír (mert bár egészségügyi intézményben vagyunk, de se szappan se WC papír nincs, ami kicsit elszomorító, de a blog nem azért jött létre, hogy a rendszer ellen lázadjak, hanem hogy segítsek azoknak, akik hasonló cipőben járnak mint én.), "hájdzsin", azaz higienias kéztörlő, ami jó lesz száraz kézmosásra, amikor nem kelhetsz fel.
4. fájdalomcsillapító (ki tudja mennyire szigorúak a nővérkék...)
5. víz szigorúan cuclis üvegben, mert abból úgy is lehet inni, hogy fekszel és nem borul minden a nyakadba
6. mp3 -zenék, meditációs anyagok, bármi, amit szeretsz és nyugtató hatással van rád. Talán ez volt a legkedvesebb barátom a hosszú éjszakák és nappalok alatt!!!
7. MANKÓ! (ha van, amit ismerőstől el tudsz kérni, akkor érdemes előre beszerezni azt, de ha nincs, akkor kapsz majd a kórházban (kapsz= meg kell venned!))
8. kabalaállatka, amit szorongatni lehet, legfőképp az első éjszakán, ami nagyon kemény...
9. evőeszköz

Amit bepakoltam, de akár otthon is maradhatott volna :)

1. köntös (nekem nem kellett, mert meleg volt és a hálóing épp elegendő volt a testem takarására! Esetleg ha valaki télen, vagy hidegebb időben vonul be, no akkor jól jöhet!)
2. jegelő zselé (nem lesz ott se idő se energia ezzel foglalkozni. Ha jegelni akarsz, a nővérkék adnak jeget, de ne várd el, hogy külön foglalkozzanak a te zöld vagy kék bizarr zacsiddal, amit a térdedre akarsz rakni)
3. könyvek, újságok (egyet érdemes vinni, de nem kettő hármat, mert nem leszel ráhangolva valószínűleg az olvasásra)

Ezeket a dolgokat ha viszed, akkor nem fogsz csalódni. Minden lesz nálad, amire feltétlenül szükséged lesz.

Csajok! Egy +1 TIPP: Körmöket nem szabad kifesteni!!! Én megtettem és műtét előtt le kellett mosnom... :( Ugyanis az oxigénhiányos állapot először a köröm elszíneződésén látható. Ha viszont a te körmöd a szivárvány színeiben tündököl, akkor a dokik nem tudják majd megállapítani, hogy épp haldokolsz... :)

No hát túlestem azon amin túl kellett. Még itt vagyok a kórházban, holnap mehetek haza. Tanulságok: fájdalomcsillapító jó ha van nálunk pluszban, kispüss, amit szorongatni lehet, az életmentő! És jó ha nem hosszú pizsamat pakolunk ilyen melegben. Most ennyi, holnap vagy utána részletesebben is beszámolok.