Nos, igen. Egy év elmúlt (sőt kicsit több is). Egy komment ébresztett rá, hogy mi volt a célja amikor annak idején blogírásba fogtam. Életem egy darabkáját szerettem volna közhírré tétetni, amely más hasonló cipőben járó embernek is adhat valamit. Tekintve a statisztikákat, nem az év legolvasottabb blogja volt az enyém, de ha már egy embernek adtam valamit, megérte.

Mivel eléggé hosszú idő telt el, gondoltam helyzetjelentek a jelenlegi állapotomról.

Fura visszatekinteni arra az időre, amikor még volt a jó lábam és a jobb (oldali) lábam. Ma úgy gondolom kijelenthetem: van két szuper lábam.

A gyógytornát valamikor decemberben hagytam abba, mert elkezdtem dolgozni és a 8tól 5ig tartó munkaidőt nehezen lehetett összeegyeztetni a szakszerű mozgással. Ez egyébként hiba volt, szóval aki teheti, járja végig a kezelést, mert amikor én abbahagytam, nem tudtam még teljesen kifeszíteni és a guggolással, térdeléssel is problémáim voltak. Minden hétvégén megfogadtam, hogy jövő héten legalább háromszor elvégzem a gyakorlatsort, hagy ne mondjam mi sült (illetve nem sült) ki belőle... Ettől függetlenül elfogadhatónak éreztem a változás eredményét, amin keresztül mentem. Mit nekem ha az elkövetkezendő 60 évben nem guggolok többet. Aztán a májusban kaptam egy bicajt, mert egyre nagyobb vágyat éreztem a kicsit aktívabb mozgás után. Hétvégente tekertünk (nem is keveset 30-40 km) bejártuk Budapest környékén lévő bicajos helyeket. Aztán elkezdtem biciklivel járni a munkába, ami napi szinten 2 x 16-17 km volt hegyen völgyön keresztül. Egész szépen beleszoktam a budapesti forgatagba és már biztonsággal merek A-ból B-be tekerni. Ez azért nagy szám, mert Mosonmagyaróváron mindenki mindenhova bicajjal jár (akárcsak én is, míg ott éltem). Ott nincsenek hatalmas távolságok és az utak is biztonságosabbak. Szóval tipikus vidéki bicajos voltam. (És még mielőtt bárki bármi negatív hangot érezne ebben, szeretném megnyugtatni, nem pejoratív értelemben használtam a kifejezést!!) Aztán amikor a hetes busz mellett tekertem egyik nap az Erzsébet hídon, utána újra kellett magam gondolatban éleszteni, mert totál berezeltem. Persze van felszerelésem (bukó, kesztyű, villogók, meg láthatósági és minden ami kell) de hát a buszvezetőt ez nem hinném hogy érdekli, ő megy, amerre lát, ha úgy van, két centire az embertől.

Elkezdtem tehát bicajozni, megkerestem a bicikliutakat, amik egészen a melóhelyemig visznek és heti háromszor tekertem. Aztán az egyik hétvégén a konyhában leguggoltam egy edényért! LEGUGGOLTAM! és mint akinek csak később esik le a tantusz, felkiáltottam aztán újra és újra gyakoroltam frissen észlelt szuperképességem! :) Kis dolgok, de hogy mennyit számítanak, az elmondhatatlan.

Idén szeptemberben mentem ki először futni a Szigetre a műtét óta. Nekiveselkedtem és 2 megállással 60 perc alatt, de legyőztem az óriást. Nem volt egyszerű, mert a műtét után felszedett pluszkilók és a sportmentes életem meghozta "gyümölcsét" háj formájában, ami igencsak megnehezíti a futást! :) Még szép!

A bicajt most kicsit leraktam és új szenvedélyem a futás, ami egyre erőteljesebben jelenik meg a hétköznapjaimban. Heti 3 alkalommal mindenképpen, amire nagyon büszke vagyok. Kb. 2-3 hét alatt a Szigetet bevettem és most már gond nélkül futom le a kört kb. 40 perc alatt ami tudom hogy nem egy világbajnoki eredmény, de nekem valahol mégiscsak az. Ráadásul a hídra kiérve sem állok meg, egészen hazáig galoppozom +3 km-t, így összesen 8 km-t legyűrve.

No, de hogy mindezt hogyan bírja a térdem? Egészen jól! Azért mondom hogy "egészen jól", mert azért azt túlzás lenne állítani, hogy semmit nem érzek, de szerintem csak idő kérdése hogy megerősödjön és hozzászokjon a terheléshez.

Az időjárásra kicsit érzékeny vagyok, de hogy milyen frontra, arra még nem sikerült rájönnöm. Majd lehet, hogy megfigyelem magam és néha leadom a drótot Pataki Zitának, de annyira nem vészes a fájdalom, inkább egy kis bizsergésnek érzem.

A csavar helyén pukli van, érzem, hogy van valami oda nem illő a testemben, de nem zavar a dolog. A vágásom nagyon szépen begyógyult, köszönhetően a DoktorÚrnak, nagyanyáim vajákos módszereinek (körömvirágkrém és társai) valamint a Bioptron lámpának.

Lényeg ami lényeg! Teljes értékű életet élhetek ismét, amit egy bő évvel ezelőtt nem mertem volna kijelenteni. Lekopogom, de minden jól alakult és ha bárki megkérdezi tőlem, egyértelműen a műtét mellett teszem le a voksom. Fura módon a fájdalomra már nem emlékszem, csak arra hogy borzalmas volt az első éjszaka, meg utána még jó pár... De tudva azt, hogy most két jó térdem is van újra nekivágnék!

Már 8 hete hogy műtöttek. Gyógytornázom, javul a lábam. A hajlításom még nem az igazi, de a hosszú hétvégén túrázni mentünk a párommal és igaz, hogy csak egy kisebb 2,5 km-es túrát tettünk, de hatalmas élmény volt. Így most egy kis túraajánló következik:

"Normafától a János-hegyi Erzsébet-kilátóig
A Normafa kilátópontjától észak felé tekintve szemünkbe tűnik a környék legmagasabb pontján álló János-hegyi Erzsébet-kilátó. Így "toronyiránt" indulva a hegygerincen haladhatunk, és a Normafa-lejtőt elhagyva rövidesen az Anna-rétre érünk. A kék színű körjárat turistajelzéseit követve a síugrósánc és a Sport szálló épületeit elhagyva érkezünk a Libegő felső végállomásához. Innen indul a János-hegy csúcsára vezető emelkedő út, az 527 m magasan álló Erzsébet-kilátótoronyhoz (Schulek Frigyes neoromán stílusban épített műve.) A toronyból körkilátás nyílik a Fővárosra és a Budai-hegyekre.
Az út kb. 2,5 km hosszú, a végén emelkedővel, 1 órai sétával bejárhatjuk. Visszafelé a jelzés másik ágán (körjárat) juthatunk újra a Normafához."

A lábam kifejezetten jól bírta a dolgot, bár főleg emelkedőn volt szerencsém menni, mert végül libegővel landoltunk. :) Másnap kicsit éreztem, hogy van térdem, de nem dagadt fel és még csak nem is fájt eszméletlenül. Így hát megállapítást nyert, hogy a műtét jól sikerült. No, nem mintha a doktor úr nem mondta volna meg a legutóbbi kontrollon, hogy "Kérem, ez sziklaszilárd." :) . Szóval adva a helyzetnek egy pofont másnap ráerősítettem, egy 20 perces aktív bicajozással a lábamra. Kifejezetten jól esett, így elhatároztam, hogy kiegészítem a gyógytornát egy kis kerékpárral. Egyenlőre még csak bent tekerek, mert mozgó járműre Ági szerint majd csak a 10-14. hét után lehet. Nem tudom már pontosan mikor, csak arra emlékszem, hogy mikortól lehet, akkor már úgyis tél van, amikor kint nem bicajozik az ember lánya, ezért legkorábban tavasszal pattanok majd nyeregbe.

Akit egyébként érdekel az otthoni biciklizés, de nem akar szobakerékpárra költeni, annak egy nagyszerű megoldás lehet a home trainer, vagyis görgő, mellyel meglévő bicajodat rögzítheted és használhatod a lakásban. Én is csak onnan tudom, hogy a páromnak volt. Érdemes apróhirdetésekben utánakeresni! :)

Szval most a misszió a heti min. 3 bicaj és az, hogy megszabaduljak attól az 5 kg-tól ami csak úgy felpattant a "lábadozás" alatt. Mentségemre mondom, hogy időközben a cigarettáról is leszoktam és hogy a műtét előtti diéta során 7 kg-tól szabadultam. Ennyit a kifogásokról, jöjjön a munka! :)

Aprópó! képzeljétek! Már a ZÖLD szakaszban tartok! :)

0-3. hét „piros szakasz”:

• a fájdalom és a gyulladás csökkentése (jegelés 8x20 perc, felpolcolás)
• mobilizáció nyújtott helyzetű térdrögzítővel
• 1 hét mankózás talajérintéssel
• járásgyakorlat
• gyakorlatok rögzítőben
• nyújtott helyzetben lábemelés
• láb, ill. boka torna
• az ép végtagok mozgatása
• a térdízület passzív nyújtása.

3-6. hét „sárga szakasz”:

• jó térdmozgás, elsősorban a teljes nyújtás, hajlítás minimum 90 fokig a 6. hét végére
• sántítás mentes, normális járás elérése
• fájdalommentesség
• sport: gimnasztika fekve és ülve, felsőtest, hasizom erősítés.

6-12. hét „zöld szakasz”:

• a térdmozgás javítása, teljes nyújtás, majd hajlításra törekvés
• koordinációs gyakorlatok
• az izomzat felépítésének kezdete
• normális járás
• szobakerékpár használata ellenállás nélkül majd fokozatos ellenállás növeléssel
• gyors-,és hátúszás, (mellúszás tilos!).
  

12- hét:

• visszatérés a normális életbe
• koordinációs gyakorlatok
• intenzív izomtréning
• lassú futás.

6. hónaptól:

• speciális sportági rehabilitáció
• sportág jellegű terhelés profilaktikus térdrögzítőben
• síelés kb.9. hónap után

labdarúgás, kézilabda, tenisz kb.12 hónap után.

Mostanában ritkábban jelentkezem majd, ugyanis a lassú, de biztos felépülésen kívül nem sok izgalmas dolog történik a rehabilitációmmal kapcsolatban. Ráadásul minden témáról írtam már, amit fontosnak találtam. Szóval ha lesz fejlemény jelentkezem, de egy kis időre most OFFolom magam.

Vigyázzatok magatokra! :)

Már régóta a blog szerkesztői oldalán volt a bejegyzés kezdeményezés, amelyről mindenképpen írni akartam, hiszen fontos tudni róla, aki tud, annak még időben cselekedni. Ez pedig nem más, mint a BIZTOSÍTÁS.

Korábban már írtam arról, hogy az egyiknél dolgoztam, ezért erről kb. mindent tudok, A-tól Z-ig. :) Két évvel ezelőtt kötöttem egy olyan, megtakarítással kombinált biztit, amiben életbiztosítási fedezet mellett műtéti térítés is van. Hogy ez mit jelent pontosan? Nos azt, hogy abban az esetben, ha megműtenek pénz üti a markomat. A dolog azonban nem olyan egyszerű. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy akkor sebtiben még műtét előtt köt egy ilyet, annak felhívom a figyelmét, hogy az nem járja, mert nem tudhatunk a műtétről, mikor megkötjük ezt a remek kis segítséget. (Hiszen ez biztosítási csalás lenne...)

Azonban ajánlom mindenkinek nagy általánosságban, hogy kössön ilyet, hiszen amellett hogy megtakarítással előre gondoskodhatunk a jövőnkről, van lehetőségünk a nem várt események, balesetek biztosítására, ebben a formában (UL) viszonylag kevés pénzért.

No de tulajdonképpen most nem kampányolni szeretnék a biztosítók mellett, hanem elmondani a saját tapasztalataimat.

Alapból sokkolt, hogy bérszámfejtő Nagyanyó és némi matekos múltam segítségével kiszámoltuk, hogy bizony kemény 1579 Ft-ot kapok naponta táppénz gyanánt, a műtét idején, ez csupán 1313 Ft, a kórházi ellátás miatt. Nevetséges, nem? Fizeti az ember a járulékokat, meg a sok sz@rt és ezt kapja... no mindegy. Túlléptem rajta.

Nagyon örültem, amikor eszembe jutott, hogy annak idején ügyes okos módon ezt is (azaz a műtéti térítést) belekomponáltam az "életbiztosításomba". Mindenkinek hasznos lehet. Egy műtét után a bevételünk általában csökken, a költségeink pedig növekednek.

Nézzük kicsit részletesebben:

• 7 x 1700 Ft autó és személyi sofőr hiányában TAXI, melyet minimum 3 alkalommal (kórházból haza, első kontroll, varratszedés, első gyógytorna) igénybe kell vennünk. Hiszen ekkor tömegközlekedéssel még nem tudunk utazni. Akinek mégis van saját sofőrje (akár egy családtag személyében), az nyugodtan számolja ki azt a benzinpénzt, amit elutaznak, hiszen ma már ez sem elhanyagolható... ( Még mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy drága Nagybátyám Pilisborosjenőről bejött autóval csak azért, hogy engem az Uzsokiból a nyolcadik kerületbe szállítson).
• 800 - 2500 Ft könyökmankó, ami hát ugye nélkülözhetetlen. Szerencsére egy kedves drága baráttól kölcsönkaptam az "enyémet"
• kb 10 000 Ft apróságokra (jégzselé, vérhigító szuri, fájdalomcsillapító gyógyszerek)
• 1600 Ft lábsúly gyógytornához (érdemes beszerezni, mert később is használható)
• 15 000 Ft-tól határ a csillagos ég! ----- na mi ez? HÁLAPÉNZ

Mivel az LCA plastica közepes műtétnek számít a műtéti besorolásban (a biztosító egy előre meghatározott táblázat alapján dolgozik!), ezért a biztosítási összeg 50%-át kaptam meg. Az igénybejelentéstől számítva kb. 2,5-3 hétre rá kaptam meg a pénzt, melyet addigra már szépen el is költöttem a fenti dolgokra.... Tényleg nagyon jó, hogy legalább ezt meg tudtam oldani anélkül, hogy a "saját pénztárcámba" kellett volna nyúlnom.

Az ügyintézés folyamatáról pár fontos tudnivaló:

Mindenképp nézz utána, hogy milyen papírokat kell leadni majd igénybejelentéskor! Érdemes előre előkészíteni azt, amit lehet. Menj be a biztosítódhoz és kérd meg őket, hogy adjanak pontos felvilágosítást a dolgok menetéről, a szükséges doksikról és az időhatárokról. Igen, igen! Sok biztosított akkor esik el a kifizetésről, amikor minden gondja nagyobb annál, mint hogy BEJELENTSE a történteket, ezt általában bizonyos időn belül meg kell tenni.

Lesznek olyan dokumentumok, amit az orvosnak kell kitöltenie, aláírnia. Ezt érdemes a hálapénz odaadása UTÁN közölni vele és az orra alá dugni. (Az enyém nagyon rendes volt. A műtét utáni első vizitnél megemlítettem neki, s mondta, hogy az első kontrollra vigyem és megcsinálja). Tuti kell a kórházi zárójelentés és a kórházi tartózkodás igazolója. Minden papírra szükséged lesz, amit 5 éven belül és a műtéttel kapcsolatban orvos kiadott rólad. TÉNYLEG MINDENRE!! Szóval a legelső leletedre és a legutolsó kis vizsgálat eredményére is!!!

Ha gyorsan kell a pénz, akkor már mankóval is lecaplathatsz bejelenteni a kárt, mert az ügyintézés eltarthat egy darabig. Azért jó ha felkészülsz, mert akkor nem lesz hiánypótlás, ami igencsak meghosszabíthatja és kellemetlenné teheti az ügymenetet. Még normál egészségügyi állapotban sem kellemes visszarohangálni a biztosítóhoz, nem hogy mankóval, új szalagokkal.

A héten voltam 4 hetes és már 3szor voltam gyógytornán.. Bevallom nagyon élvezem, mert azt érzem, hogy szakértő segít abban, hogy egyre jobb legyen. Az mostani gyógytorna azonban könnyeket csalt az arcomra... Nem nyúlik még annyira a lábam mint kellene és bár hajlik 90 fokban, de csak akkor ha a gravitáció besegít.   Ezen dolgoztunk Ágival.

A bordásfalnak dőlve lazítottam és akkor Ági jött és mondta, hogy lazítsam csak tovább a lábam. Egyik kezét a térdkalácsom alá, másikat pedig fölé helyezte, majd egyenletes, lassú, de mégis erőteljes nyomást gyakorolt az említett felületre (gyakorlatilag teljes testével rám nehezedett). Mivel szép fokozatos volt a dolog, ezért nem olyan fájdalmat éreztem ami piszok mód arcon csap, hanem az az aljas fajta volt, akit egyszer csak felismersz hogy: "Ott van, ott van ám, ott csücsül és nem megy sehova, hanem: Te atya úr isten még mindig itt garázdálkodik!!".  Hamarosan érzékeltem, hogy hatalmas könnycseppek cseppennek a karomra, meg mindenhova. Remegett az egész testem, már nem csak a lábam, hanem a mindenütt rázkódtam. Mindenki engem nézett, egy nő mellettem mondta, hogy káromkodjak, attól tuti jobb lesz. De én tudtam, hogy nekem ettől nem lesz jobb és valójában hálás voltam Áginak, hogy ezzel is csak az én gyógyulásomhoz tett hozzá. Bár tényleg baromira fájt, de most ez kellett. Miután teljes testével leszállt rólam, mutatta hogy nézzek csak oda! És ahova eddig az egész öklöm befért (a térdhajlatomhoz), ott most egy csepp hely nem volt! :) Padlót fogtam, a szó szoros értelmében. Örültem neki nagyon, a fájdalom meg pikk-pukk elmúlt. Ági mondta, hogy másokat ennél jobban is meg szokott bőgetni, szóval nem kell szégyenkeznem, vagy ilyesmi. 

Visszatérve a káromkodáshoz! Amikor a draint kiszedték, akkor sem tudtam káromkodni... én nem tudom. Így vagyok bekódolva. Ha nekem fáj valami (úgy igazán), akkor nem a káromkodás, hanem az állati ösztön, az ordítás, vagy a felszabadító sírás jön belőlem.

A másik ami az előző gondolathullámról felszínen maradt: a sajnálat és a zsigeri negativitás. Már elég sok mindenkivel találkoztam, mióta újra "szabdlábon" vagyok, de azt bizton állíthatom, hogy az emberek nagy százaléka (mondjuk legyen a drága Paréto kedvéért 80%) nagyon negatív. VÉDD MAGAD!

Nézzük a típusokat, akiktől óvakodni kell:

• Amikor találkozik veled, rögtön előszed 2-3 ismerőst a tarsolyából, akinek: "Nemhogy jobb lett a műtét után, de még rosszabb, sőt ő már olyat is hallott, hogy....". 
• Van, aki önmagát kezdi szó szerint boncolgatni és bár még soha nem volt térdműtéte, biztos benne, hogy egyszer lesz neki.
• Már neki is volt ilyen műtéte, és az orvosok nagyon rosszul bántak vele (És innen megindul a panaszáradat.).
• Épp most van neki is ilyen baja (akár még gyógytornára is együtt jártok) és amikor megkérdezi, hogy te hogy vagy, látod a szemén, hogy semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy elmondhassa ő mennyire sz@rul érzi magát és igyekszik akármit is találni, hogy te se érezd jól magad. Pl.: "Lehet, hogy most úgy érzed, már jól vagy, de azért sose lehet tudni, nekem például blablabla...." vagy: "Csak nehogy megerőltesd és valami bajod legyen, most hogy ilyen jónak érzed már" (A "jónak"-nál érzed, hogy legszívesebben leköpne...)
• Aki egyfolytában tanácsokkal lát el attól függetlenül, hogy tényleg ért hozzá, vagy csak sok Dr Houset és Grace klinikát nézett...
• Aki szimplán közli, hogy: "Nem akarom elkeseríteni, de ez már sose lesz olyan, amilyen volt" Hát kösz b+. Legalább ne kezdenéd a szánalmas "Nem akarom elkeseríteni..." dumával a mondatot. Egyébként meg tuti csak azért mondják, hiszen ha tényleg nem akarnának elkeseríteni, akkor valami totálisan mást kellene hallanunk! A rendesebbje hozzáteszi: "Legalábbis nálam így volt...". Újabb: Kösz b+!!
• És vannak a családtagok, akik úgy érzik, mindent megjegyezhetnek, mindent jobban tudnak és mindenben részt kell vállalniuk, sokszor a legintimebb pillanatokban is. (Nos, őket a legnehezebb kezelni, hisz tudhatjuk, hogy csak jót akarnak!)
• Bizonyára még számos, általam sem felfedezett "faj" van , akikkel én sem találkoztam. Lényeg az, hogy lássuk meg ki akar jót és ki az akiből tényleg csak a negatív sallangok potyognak. Szelektáljunk és az utóbbiról tudomást se vegyünk. "Egyik fülön be, másikon ki." vagy amit én szoktam: magamban beszélek, amikor valaki elkezdi ontani magából a fentiek valamelyikét és megerősítem, hogy "nálad barátom lehet, hogy így volt, de nálam bizony minden a legnagyobb rendben megy!" - és ez még vicces is! :)

És most jöjjön pár tanács, mit mondjunk, vagy NE mondjunk ismerősünknek, hogy ne húzzuk le, és ne a panaszáradat felé kormányozzuk párbeszédhajónkat! (Megjegyzem, ha valaki panaszkodni akar, az ígyis-úgyis tud, de ezt hagy döntse el a "szenvedő alany". Mi addig is támogassuk a gyógyulást pozitív kérdésekkel, gondolatokkal!)

• "Látom szépen haladsz a gyógyulással!" (Hidd el tök mindegy hol tart, értékelni fogja, hogy megdicséred!!)
• "Igazán jól döntöttél, hogy vállaltad a műtétet."
• "Jó hogy így utánajársz a dolgoknak és betartod, amit az orvos javasol. Ezzel biztosan csak még inkább hozzájárulsz a gyors gyógyulásnak."
• "Nem vagy semmi, hogy naponta gyógytornázol! Még a végén Claudia Schiffrerrel is összetévesztenek."
• Semmiképp ne így tálaljuk: "Még jó hogy legalább gyógytornáznod naponta kell, hisz a 3 hét fekvés alatt jól kikerekedtél." - Nos ez egy tipikusan "köszb+" mondat!
• Ne eröltessük a segítést! Éppen elég nyomorultul érezheti magát az, aki 3 hétre ennyire be van korlátozva.
• Legyünk naggyon türelmesek!! Néha nekem is elgurul a gyógyszerem és ha a Párom illetve a Családom nem ilyen türelmesek, akkor már lehet, hogy keresztre is feszítettek volna.

Most nagy hirtelenjében ennyi. Nem kell túlmisztifikálni a dolgot, ráadásul mindannyian különbözünk. Szerintem mindenkinek könnyebb, ha nem a kakis oldalánál fogja meg a pelust...

Ma reggel ezt vettem észre a hasamon. Nagyon meglepődtem, mert eddig semmi nyoma nem volt annak, hogy reggelente lövöm magam és ma. Hát én úgy megijedtem! Aztán rájöttem, hogy két napja kicsit "elszúrtam.... annyira, hogy vérzett is a bökés helyén... Hát így a finishben ilyen hibát véteni.... nem baj... most már ezt is tudom, hogy milyen! :)

No, azért ez ennyire nem ment egyszerűen...

Letelt a három hét egészen pontosan 2012.09.18-án, a 26. születésnapomon. Nagyon vártam a napot, hogy végre ráállhassak a jobb lábamra is és kipróbálhassam magam. Előzetes olvasmányok alapján sejtettem, hogy fura lesz. Többen is mondták, hogy nem megy majd ez olyan egyszerűen, de igyekeztem meg sem hallani a pesszimista hozzászólásokat.

Azt már tudtam, hogy másnap gyógytornára kell MENNEM és elhatároztam, hogy nem szaladgálok aznap sokat, hogy másnap majd szakember felügyeletében, a helytelen dolgokat kiküszöbölve kezdjem elsajátítani ismét a járás művészetét. 

Nos szülinapi ajándék gyanánt reggel sokkolt a tény, hogy hiába van megengedve..... a járás talán az a tudomány, amelyhez külön tehetség kell, ami nekem a 3 hét alatt valahol valamikor, valahogyan elveszett... Nem voltam "hepi". Aznap még mankóztam és kicsit úgy tettem, mintha használnám már, de valójában csak imitáltam a "lábletételes járást"... Nagyon vártam a másnapot és a gyógytornát. Nem tudom mire számítottam. Talán arra, hogy ott majd csodát tesznek velem?.... Akkor is vártam.

Szerda reggel már tudtam hogy tudok járni. Valahogy éreztem hogy akkor már menni fog! És: láss csodát! Kikeltem az ágyból és bár először mankóval, de kicsit később már mankó nélkül kezdtem neki... Hihetetlen volt! Annyira örültem, hogy felugrottam volna örömömben. (Csak hát az ugrálás még nem megy!)

Csodálkoztam, mert félelmetes volt, hogy tegnap mennyire béna voltam és már majdnem mély depresszióba estem, hogy nem megy, erre másnap hipp-hopp, egy varázsütésre járok. No, persze nem volt ez olyan tökéletes járás, inkább amolyan kicsit bicegős, kicsit dülöngélő, néha felszisszenős... de járás volt! :)

Közeledett a két óra és ezzel együtt első mankó nélküli "kirándulásom". Drága Párommal kifogtunk egy olyan taxist, aki nem csak hogy a halál torkából menekült meg (többször), de ráadásul több lábműtéte is volt és ha ez még mindig nem elég, akkor műtősfiú és élsportoló is volt egy személyben. Elmondta mennyire borzalmas a műtét.... és hogy az orvosok milyenek.... és hogy a jegelés milyen fontos... és hogy a vérbőség... és hogy egyébként az én térdem már soha az életben nem lesz jó. "Hát kösz b+" gondoltam magamban. Eddig is tudatosan kerültem azokat az embereket, akik jönnek a hülye rémtörténeteikkel, meg azzal, hogy mit hogyan kell csinálni ilyen helyzetben,de ezt nem tudtam kikerülni. Miután kiszálltunk a taxiból egymásra néztünk a Párommal és csak nevettünk. A taxist pedig "elengedtem... vissza az univerzumnak!"

Mielőtt elindultunk volna, felhívtuk a kórházat, hogy melyik bejáraton érdemes bemennünk, ha gyógytornára érkezünk. Hát mondanom sem kell, hogy az "információs csaj" nem tudta. "Menjen a főbejáraton keresztül, ott a biztonsági őr majd megmondja." Itt jött a második (időrendben első) "Kösz b+". Még szerencse, hogy a kórházam (igen, igen az én kórházam... ennyi idő után már megfigyelhető az érzelmi kötődés...), szóval szerencse hogy a kórházam egy olyan labirintus, ahol legalább a bentiek útbaigazítanak. Meg is kaptuk az infót, gondoltam előtte még jöhet egy pisi, aztán uzsgyi. Ezt a momentumot "csupán" azért emelem ki, mert még mindig elborzadok rajta, hogy egy EGÉSZSÉGÜGYI intézményben hogy lehet az hogy se WC papír, se szappan, se kéztörlő nincs a mosdóban. Ezen nagyon fel tudom húzni magam, érzékeny téma nálam. (Talán azért mert látom, hogy egy hónapban mennyi pénzt utalok el a kormánynak és többek között az egészségügynek....Mindegy. ) A lényeg, hogy: vigyél magaddal mindig plusz egy csomag zsepit és a nagyon praktikus fertőtlenítő gélt, éppen elég kihívás lesz úgy pisilni, hogy nem ülsz rá a WCre, ha még csak egy napja jársz újra és az izmaid nagy része összeesett, szóval mindez éppen elég! Pasik abszolút előnyben!

A pisi-sokk után elindultunk a tornaterem felé, ami természetesen a kórház másik felén volt, egy másik bejárathoz nagyon közel... Nem baj, gondoltuk legközelebb már tudni fogjuk ezt is....Csak hogy vicces legyek, megmutatom mi fogadja a gyógytornára igyekvőket ha belépnek a bejáraton:

Bezonyám ez a lépcsősor... Kicsit megijedtem... :) De aztán megbirkóztunk vele...

A gyógytorna egyébként kemény volt. Az eddig csinált gyakorlatok adták az alapot, de sokkal több emelés és álló elem volt beépítve. Nagyon kedves, aranyos és figyelmes gyógytornász segít nekünk, merthogy csoportos gyógytorna van, ahol egyenlőre a kezdők közé tartozom. :) Négyen vagyunk. Egy protézises bácsi (akire ha ránézek eszembe jut, hogy ez várt volna rám 25 év múlva, ha most nincs ez a műtét... a protézises bácsi ijesztő...), van egy csajszi akinek valamilyen tengelykorrekciója volt vagy mi... ő már a kezdő csoport haladói közé tartozik, mert súlyokkal tornázik. És van egy fiú aki a sorstársam, bár két héttel előbb műtötték, mint engem. Jó ránézni, mert egész ügyes és sok mindent tud már csinálni. Azt mondta itt is nagyon gyors ütemű a fejlődés.

Érdekes, mert ez a fekvésnél is így volt. Napról napra éreztem a változást. Több mindent tudtam mindig csinálni. Persze itt a szint onnan indult, hogy először csak kézzel TESZEM fel a lábam az ágyra és az is besz@rás, aztán később már magamtól is fel tudom emelni.

Az első gyógytorna élménye tehát nagyon jó volt. Olyan dolgokat is meg tudtam csinálni, amiről nem gondoltam volna. No nem ezt, amit itt a képen van oldalt, hanem pl.: lábujjhegyen járás. Annyi érdekesség még, hogy rám szólt a doktornő, hogy nem szabad sietnem és kicsiket kell lépnem, hogy ne sántikáljak. Az egy óra végére teljesen kifáradtam. Miután hazaértünk kidőltem és aludtam.

Ami szuperjó ilyenkor, az a jégzselé, amit még annak idején 390 Ft-ért vettem az egy eurós boltban. Nagyon bevált, mert a hideg tényleg jól csillapítja fájdalmat és leviszi a duzzanatot. A fáslit még hordanom kell. Egészen addig míg lövöm magam, aztán ha annak vége, akkor állítólag úgyis érezni fogom hogy kell e... hát én már nagyon utálom a fáslit....

Tegnap volt a gyógytorna, a gyakorlatokat pedig itthon is csinálni kell, naponta kétszer (de. és du.). Ma egyszer végigcsináltam (ez kb. 1 óra ). Nagyon kemény volt. Mára brutális izomlázam van és nagyon nagy türelem kell ahhoz pl hogy kicsiket lépve csigamód, de helyesen járva közlekedjek. Fájdalmas még a gyakorlatok végzése, de tudom, hogy mindig jobb lesz...

.... ettől függetlenül azért ma eltörött a mécses.

"Boldogok a tudatlanok mert övék a mennyeknek országa..."

Kicsit ugyan átfogalmaztam, de valami szerintem van benne. És ezzel a kijelentésemmel meg is kérdőjelezném Supermant, hisz a tudás nem mindig hatalom, néha "besz behu...."annyira megijeszt....

Ma vettem a bátorságot és kutakodtam a NETen, a műtétemmel kapcsolatban. Hááát... bevallom őszintén nem tudom jó ötlet volt e.

Először is megtudtam, hogy mi is a pontos eljárás, amit alkalmaztak a műtétem során. Ez önmagában nem olyan rossz persze, hiszen így legalább már nem gondolok és mondok hülyeségeket arról, hogy hol van az a hülye ácskapocs (jelentem 2 db), amit belekalapáltak a testembe a műtét utolsó mozzanataként. De eléggé megrázó volt emberi (és nem orvosi) nyelven leírva látni....Íme:

"Az eljárás technikája: A térdizület belső oldalán elhelyezkedő hajlító ín -szükség esetén inak (semitendinosus ill. gracillis) sebészi módszerekkel történő kipreparálása, általában négyköteges oltvány képzése. Az így kiképzett és beültetésre alkalmas ínköteget artroszkóp ellenőrzése mellett a combcsontba illetve a lábszárcsont térd közeli részébe 8-9 vagy 10mm átmérőjű furatokba húzzuk. Az oltvány a combcsont furatánál lemezkével, a lábszárcsont furat szájadékánál 2db ácskapoccsal rögzítjük. A műtétet követően külső rögzítést nem alkalmazunk, 3 hét tehermentesítés szükséges. Problémamentes esetben a betegeket a műtét után két nappal otthonukba engedjük, majd tíz nappal utána varratot szedünk. A szalagplasztikát leggyakrabban gerincérzéstelenítésben, ritkábban altatásban végezzük, ha a végtag keringése megengedi vértelenségben, amelyet a combtőnél helyezünk fel. Antibiotikus és kóros véralvadás elleni profilaxist (megelőző gyógyszerelést)alkalmazunk a két leggyakoribb szövődmény elkerülésére. Otthon a megtanult torna további rendszeres végzése segédeszközzel való tehermentesítés szükséges. A mai házi betegápolási rendszerben lehetőség nyílik otthoni gyógytornász igénybevételébe. A műtét után meghatározott ideig thrombosis profilaxis alkalmazandó, amelyet a beteg saját maga is be tud adni."

No kérem, ez pedig az Endo-Button:

Eddig kicsit másfajta elképzelés élt bennem, de most már legalább tudom hogy miért fáj olyan paromira a sípcsontom és, hogy a "térdizület belső oldalán elhelyezkedő hajlító inam" is hiányzik, mert az a terület is rettentő érzékeny.

Bevallom őszintén, hogy kicsit kezdem unni a banánt és örülnék már, ha a 3. hét vége lenne és mehetnék gyógytornázni.

Kicsit aggaszt, hogy még mindig "buci" a térdem, remélem egyszer csak lemegy az a hülye duzzanat... A vágásaim napról napra szebbek. Hogy minek köszönhető, azt nem tudom, mert több frontról üzentem hadat. Naponta 3-4szer Bioptron lámpázom, Neogranormonnal kenem, meg emellett találtam egy Aloe Verás cuccot is, amivel lesprayzem! :)

just for fun

Nah, most... most... most magam miatt írok. Szimpla önzőségből. Terápiás céllal, hogy levezessem a bennem gyülemlő feszültséget. Mert különben lehet, hogy még ma felrobbanok!

Szóval a mai nap úgy indult, hogy hihetetlen, de inkább eszméletlen baromságot álmodtam, ezzel máris megalapoztam a reggelt és úgy az egész napi hangulatomat.

De nem volt elég, hogy rossz volt az álom és izzadva forgolódtam VOLNA egész éjjel a takaró alatt (merthogy odakint szakadt az eső és az ablakom tárva-nyitva állt). Szóval forgolódtam volna, de ehelyett feküdtem mint egy rönk, hiszen a lábam miatt a forgolódás manapság nem kivitelezhető mozgásforma....

Aztán jött a reggel és a hasbaszúrás, ami alapból sem a TOP10 Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, de ma valami eszméletlenül csípett és szúrt és fájt az a hülye tűbökés... :(

Mindemellett feszít az ideg, hogy vajon mikor lesz olyan kedves a cég ahol dolgoztam elmondani, hogy ugyan mekkora összegről állíthatok ki számlát. Merthogy kérem én korábban nagy lazán felmondtam. Váltani akartam és vállalkozóként ha nincs meló nincs lé, ezért úgy döntöttem lezárok mindent egy kalap alatt. Egyéni vállalkozóként persze nem mindegy, hogy táppénzt kap az ember, vagy járulékfizetési kötelezettsége van így a műtét is "jókor jött". Kaptam időt, hogy trendi módon "megtaláljam önmagam".... :) De persze azért fizut mégiscsak jó volna kapni az utolsó egy hónapra, amit felmondási idő gyanánt letöltöttem.... most szívatnak.... Mert én már nem tartozom közéjük? Mert egy nyomorék vagyok? Mert nekik tökmindegy, hogy én nem tudom miből kifizetni az iparűzési adómat!? FÁKKKK

Ha ez nem lenne elég, akkor elmondanám, hogy itt még nincs vége! Naná, hogy az összes HRes most és azonnal akar behívni interjúra és ha azt mondom, hogy épp kórházban vagyok, vagy most még 1 hétig nem alkalmas, mert nem tudok járni (persze azért mindezt cizelláltabban és kicsit árnyaltabban adom nekik elő)... naná, hogy nem jó nekik, vagy nem hívnak vissza egy hét múlva... :(

És mindezek tetejében ma először olyan de olyan bezártságérzet tört rám, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet, annyira ordítottam belülről. Menni akartam! Csak úgy! Kitörni egy kicsit és nem lihegve lehuppanni öt nyomorult perc után... mit 5 perc után?... 50 méter múlva. :( Kint szakad az eső én meg ide vagyok láncolva! Ide be! És mit csinálok!? Csokit zabálok! Szó szerint! Nem finomkodva, hanem csak úgy betolom egyiket a másik után. És naná, hogy tiszta ideg vagyok, hogy még ezt se tehetem büntetlenül, mert majd redőzni fog a hasam... mit redőzni? Buggyanni...

Jah! Míg ezt a bejegyzést megírtam, kétszer lefagyott a computer, egyszer ráhúztam a széket a lábamra, mert elfelejtettem, hogy roki vagyok, ezer és millió betűrontást csináltam az indulatos gépelési technikámmal..... és nemhogy lecsillapítottam volna magam önző módon, mint ahogy az elején szándékomat jeleztem, hanem CSAK MÉGINKÁBB FELMENT BENNEM A PUMPA!

És csendben jelzem, hogy mindez egy tegnap megírt blogbejegyzés, csakhogy nem volt netünk du 2 és ma reggel 11 között. NO COMMENT.

13-a volt....

Mára viszont megkaptam a cégtől az infót, így hamarosan kapok fizut..... nem látszik meg a tegnapi hasbaszuri, ami a fent jegyzett módon, brutálisan fájt, ráadásul túl vagyok a félidőn, már csak 14 injekció van!....visszajött a net, így újra blogolhatok és kedvemre szörfölhetek.... kereshetek állást, amire ha behívnak, el fogok tudni menni.... jah! és a legjobb: este kimozdulok, mert a drága barátnőim ideiglenes otthonom közelében szerveztek egy "Esti csajos beülést" ("közelében"értsd.: kimész a lépcsőházból, balra fordulsz és ott egy kávézó)...

Összegezve a tegnapi napot: