A mai napon visszamentem a dokihoz. Eltelt egy hét és itt volt az ideje az első kontrollnak és a varratszedésnek. Talán a legfontosabb infó a történettel kapcsolatban, hogy mindenki készítse fel az idegrendszerét és a lelkivilágát a várakozásra. Engem a Nagymamám kísért el, taxival mentünk és kb. 11re értünk a kórházba. Én voltam ugyan az utolsó aki sorra került, de legyen elég annyi hogy már régen a rendelés vége után, olyan 1/2 3 körül kerültem be.

Szóval egy jó könyv, egy kis zene, vagy egy Nagymama mindig jól jön, hogy enyhítse a várakozás gyötrelmeit (ennyire azért nem tragikus :-) ). Bevallom, én egyetlen dolgot nem szeretek csak ilyenkor, mégpedig azt a panaszáradatot, amit "betegtársaimtól" kapok. Mindenki képes elmesélni a családban, de kiemelten vele megtörtént összes tragikus, olykor végzetes kimenetelű eseményt. Hogy kinek mi húzódott, törött el, szakadt szét, repedt meg és így tovább és így tovább. Szóval a fentebb említett módszer (könyv/zene/nagymama) tökéletesen bevált a nem kívánt rémtörténetek ellen.

A varratokat egyébként simán kiszedte DoktorÚr. (Nem fájdalmas a dolog, kicsit megérzi az ember, de aki túléli a draincsövek kivételét, annak ez már meg sem kottyan.) Az asszisztense azt mondta, hogy mivel kicsit még mindig be van dagadva (vizesedve) a térdkalácsom feletti rész ezért jó volna, ha jegelném. Bár megjegyzem nem 100%, hogy van ég egyáltalán térdkalácsom, mert jó pár hónapja, hogy a jobb lábamban találkoztam a fent nevezett illetővel...

Szóval a jegelés technikája: naponta 3x vagy 4x (mondjuk a torna után) 10 percig egy adott helyen jegelünk, utána áttérünk a következő felületre, ahol szintén max 10 percig tartjuk a hideget.

DoktorÚr azt is mondta, hogy két nap múlva már le lehet venni a tapaszokat a sebről és bár fáslizni majd be kell, de érheti már víz a lábamat. :) YUHEE!!! Ezen kívül beutaltak gyógytornázni, két hét múlva kezdem és 4 hét múlva újabb kontroll.

Miután hazajöttem a kórházból, éreztem, hogy szükséges valamiféle rendszer kialakítása ahhoz, hogy ne follyanak el a napjaim, hogy legyen egy megbízható, körülbelül kiszámítható és rutinná alakítható íve a napjaimnak. Ezért napról napra alakítottuk Nagyival a Napirendet. :) Talán gyerekesnek tűnik, de most már tapasztalatból mondom, hogy erőteljes a hozzáadott érték, amit mindez képvisel. Persze nem ment mindjárt, hisz tudni kellett a főbb elemeket, amik mindenképp kellene a napomhoz. Hazaérkezésem utáni második napon például már egyáltalán nem tudtam éjjel aludni, mert napközben annyit szuyókáltam. Míg ez a kettő a kórházban simán működött, otthon egész hamar kudarcot vallot, így kénytelen voltam elvetni az ötletet, miszerint átalszom a műtét utáni 3 hetet és csak gyógytornázni kelek fel... :) Tehát világos volt, hogy napközben max egy órát alhatok, ha nem akarom az éjjeleket átszenvedni.... Aztán jöttek az apróságok: torna, szuri, étkezések, blogolás(!), stb. Így alakult ki a következő rendszer, melyet igyekszem a lehető legpontosabban követni:

• Ébredés (megjegyzem ez általában már  a napi második, mert a hólyagom 5:38kor menetrend szerint kiparancsol): 7:00 - 7:30 körül
• 8:00: Vérhigító hasbaszúrás, reggeli
• Blogolás
• 9:00-10:00 között valamikor: TORNA_1
• Szabadprogram (TV, NET, film, könyv, miegymás)
• 12:30 Ebéd
• 13:30 körül: TORNA_2
• Szabadprogram (lsd.:korábban, illetve felkészülés a vendégek fogadására :) ), gyümölcsevészet a jó emésztésért! :)
• 17:00 Ha jön valaki látogatni, ő általában ilyenkor érkezik
• 19:00 Vacsi
• Esti kikapcsolódás, közben TORNA_3

A szabadprogramban még opcionálisan helyet kaphat a fürdés és a hajmosás, ami egy hosszabb procedúra, de totális felfrissülést ígér (Olyan mintha a legjobb barátnőddel shoppingoltál volna egy jót!).

Műtét előtt nem sejtettem még, hogy a lábadozás első három hete nem mozdulatlan fekvésről, hanem kemény munkáról is szólni fog. Megint egy dolog, amit a keszekusza kommentelők és riogatók írásaiból nem tudtam egyértelműen kiolvasni. Volt aki azt írta, hogy három hétig semmi mozgás, begipszelt láb és gyakorlatilag kékhalál. Aztán akadt olyan, aki egyből gyógytornát emlegetett. Hát persze hogy fogalmam sem volt mi igaz ezekből és mi vár majd rám.

A műtét utáni napon már elkezdődött a gyógytorna. Manuális és gépiesített formában is kipróbálhattam magam. A gép csúcsszuper volt. Olyan mint egy bölcső, amibe belerakod a lábad és nagyon lassan, finoman hajlítgat. Egyszer el is aludtam közben, mert semmi dolga az embernek közben, csak élvezkedni. :) Az emberi erős már kicsit más volt: integetés a lábfejjel, labdás gyakorlatok, térdkalács mozgatás, miegymás. Fura, de nagyon jól esett a "mozgás" annak ellenére, hogy gyakorlatilag előző nap szerelték meg a térdem. Kedves volt nagyon a gyógytornász is. Elmagyarázott mindent, hogy miért fontos a torna és mi az amire mindenképpen figyelni kell a gyakorlatok végzése közben. Egy két dologra már én is rájöttem,így most me ezekből egy csokor jó tanács:

1. a sarkad mindig maradjon lent a nyújtott lábas gyakorlatoknál, különben nem teszel kedvére frissen szerzett szalagodnak,
2. feszegesd a határaid, csináld becsülettel és teljes koncentrációval a tornát,
3. napi 2-3 alkalommal kell tornázni, de MINIMUM egyszer mindenképp mozgasd át magad!! Ennél a pontnál én a fokozatosság elvét követem. Az első itthon töltött napon minden gyakorlatból 10 db-ot csináltam, ami már önmagában is megterhelő volt, de sikerült. A második nap már kétszer tornáztam, de másodszorra nem csináltam 10et mindenből. Harmadnap a 2x10 volt a cél(és egy darabbal sem kevesebb!!), ma szinten tartok (tehát 2x10), holnap, azaz az 5. itthoni napon viszont már a háromszori alkalom lesz a cél az előzőekben leírt szisztéma alapján.
4. ne lépj rá! NE TERHELD A MŰTÖTT LÁBAD! Ez egy nagyon fontos aranyszabály,

Kábé ezek azok a szabályok, amiket be kell tartani és akkor tuti sikerélményünk lesz. A három hét alatt azt kell elérni, hogy 90 fokban hajlítható legyen a térd. Most talán ez viccesnek tűnik, de az első napokban ez komoly próbatétel. A gyógytornász, aki a kórházban foglalkozott velem azt mondta, hogy nem mindenkinek sikerül ezt elérni. Én büszkén jelentem, hogy a műtét utáni 5. napon oly 85 foknál tartok, tehát ha ülök, már majdnem megvan a derékszög. Figyelni kell arra, hogy ezt tartani is sikerüljön, mert ha most nagy örömködve hátradőlnék, akkor lehet hogy 2,5 hét múlva szomorúan konstatálnám, hogy a korábbi teljesítményt sem sikerül elérnem.

A gyakorlatok elvégzéséhez nem kell más segédeszköz, csak egy puha laszti. Alkalmanként olyan 15-20 perc alatt elvégezhető a sorozat.

A 3 hét után konzultációra kell majd mennem és heti 2-3 alkalommal személyesen egy gyógytornász segítségével fogok (vagy többedmagammal fogunk?) tornázni. Már nagyon várom, hogy kimozduljak. Biztosan arról is írok majd.

Tudom, tudom, hogy kicsit ugrálok az időben, de az a helyzet, hogy vannak múltbeli dolgok, amikből tanácsok és ötletek születnek és korábban nem tudtam volna megírni őket. De hát azért történések vannak ám a jelenben is. Szóval bízom benne, hogy mindenki számára követhető vagyok, de a most egy mai napi sikerélményt szeretnék megosztani Veletek:

Szóval minden egy tűvel kezdődött. Igen, tisztelt nagyérdemű, TŰVEL! Ugyanis a műtét utáni 5 hétben olyan kevés mozgást kap a szervezetünk, hogy vérhigítót kell beadnunk magunknak, hogy elkerüljük a trombózist jó messziről. Ez pedig azt vonja maga után, hogy minden nap egyszer (közel azonos időben) hasba kell hogy lőjjök magunkat egy injekciós tűvel. Bár már volt szerencsém eme szenzációs feladatot korábban gyakorolni magamon és máson is, de a mostani első alkalommal bénáskodtam egy sort.

A használati utasítás szerint a tűt teljes hosszában bele kell szűrni az összecsípett bőrbe, ami lényegében a hájad... A gond a tű teljes hosszával volt, mert bevallom megijedtem és nem mertem tövig benyomni. Emiatt viszont az első adag szurit totál elcsesztem és vagy 3szor szurkáltam különböző helyeken magam, de a folyadék mind egy cseppig a bőrömön landolt. Jöhetett is a második próba, mert nem akartam volna semmi esetre sem trombózist kapni, éppen elég az a két ácskapocs, ami a lábamban díszeleg.....Minden sokkal jobban ment, bár bevallom inkább a lendület, mint a tudatosság vezérelte a kezemet. A tű becsusszant, a folyadékot pedig szépen elnyelte a testem. :) Kicsit paráztam, hogy mindezt holnap (azaz ma) is el kell majd játszanom, meg azután és azután, de már volt egy taktikám! :)

Kitaláltam, hogy szépen lassan, ugyanakkor határozottan vezetem be a tűt a testembe, nem pedig lendülettel, kapkodósan! És BEJÖTT! A praktika működik, fájdalom nincs, a tű pedig mint kés a vajba.... Tehát a javaslatom azoknak akik hasonló cipőben járnak, hogy no para, szépen finoman is lehet fájdalommentesen hasbaszúrni magunkat! (A SZKEPTIKUSOKNAK MÉG EGYSZER: TÉNYLEG NEM FÁJ!!) A szög nagyon fontos! A tű merőlegesen álljon a testedre és a folyadékot maradéktalanul be kell fecskendezni. Utána egy határozott mozdulattal kell kihúzni a célszerszámot. Előtte és utána az érintett területet alkohollal fertőtlenítsd, úgy méginkább "orvosos" :). Ha ezekkel kész vagy ne felejtsd el rátenni a biztonsági kupakot a tű végére és úgy kidobni a kukába. Nehogy mások lássák kárát annak, hogy te nem halsz bele a trombózisba.... Fontos, hogy elolvasd a használati utasítást, mert injekciónként változhat a fáma.

Nos, igen! Erről tegnap szinte meg is feledkeztem! Hidd el, hogy bár nagyon kedves gesztus az, ha valaki szeretne meglátogatni a kórházban, de nincs arra szükség, hogy mindenki épp abban a pár napban viziteljen nálad. Íme az okok:

1. Nem leszel túl kommunikatív és sem családtagoknak, sem barátoknak nem jó téged szenvedni látni. (Én első nap, a műtét után hazaküldtem Nagyit és a Páromat is, mert láttam rajtuk is, hogy megviseli őket így látni engem. Rajtuk kívül másnap a legjobb barátnőm látogatott meg, aki hozott egy nagy adag vidámságot magával és egy zacsi fincsi gumicukrot! :) Anyukámék, akik 165 km-re laknak, mindenáron fel akartak jönni az nagy Budapestre, hogy meglátogassanak, de őket is kértem rá, hogy maradjanak, mert nem ér annyit az a 15-20 perces látogatás. Inkább jöjjenek később.)
2. Fontos a pihenés, örülsz majd annak a "lopott" 1-2 órának, amikor magad lehetsz és pihenhetsz! (Bár nem koncentrációs tábor a kórház, mégis nagyon kimeríti a szervezetedet a műtét és az azt követő procedúrák. Én kb. folyton aludtam...)
   
3. Bármilyen meglepő, de a kórházban ellátást is kapsz, így tényleg nincs szükség több tonna csokira, gyümölcsre, kekszre és rostos innivalóra! (Még jobb, ha mindezt porlasztva, utólag kapod meg! :) :D :) )
   

Tehát javaslom, hogy kövessük "A KEVESEBB NÉHA TÖBB" elvet, hiszen nekünk is jobb, ha minden hétre jut 1-2-3 látogató, akit lehet várni, aki "hoz majd egy kis inputot magával" :) és akivel elröppen a délután egyébként súlyos ólomlábakon lépkedő ezermillió perce....

Én nagyon hálás vagyok minden családtagomnak, barátomnak, ismerősömnek, akik gondoltak rám a napokban, akik érdeklődnek az állapotom felől, akik meglátogattak, vagy majd fognak. Szóval tényleg: KÖSZI MINDENKINEK :) (:

És azoknak is köszönöm, akik nem műtét előtt állnak és ezért követik a blogot, hanem mert érdekli őket, mi történik velem! :)